Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben

kebelében és szivén hordoz, mint az anya az ikreket. Ezért is mondják a természetfölötti keresztény szerete- tet kiválóképen felebaráti szeretetnek. A természet szerint egyik embertársunk közelebb van hozzánk, a másik távolabb, a legtöbbel semmiféle viszonyban sem állunk. De a malaszt szellemi módon mindnyá­junkat csodálatos közel hoz egymáshoz. Mindnyájan Istennek gyermekei vagyunk, Krisztusnak testvérei, ugyanazon isteni templomnak kövei, Krisztus ugyan­azon titokzatos testének tagjai. Mindenki felebarátunk és azért mindenkit át tudunk ölelni és át kell karol­nunk az egy isteni szeretet karjaival. Ekkép a keresztény felebaráti szeretet különös ter­mészetfölötti indítóoka abban van, hogy embertár­saink a malasztból természetfölötti szeretetreméltóságot nyertek.1 5. A malaszt, a melyet kaptunk, ösztönöz is ben­nünket ezen szeretetre. A kit szeretnek — már előbb mondtuk — az szeressen viszont; a ki malasztot kap, legyen hálás, 'adja érte viszonzásul, a mit adni tud. Istennek azonban nem tudunk semmit sem adni, a mi már nem volna az övé, vagy a mi neki hasznot hajt­hatna. Azért azt kívánja tőlünk, hogy valamint mi szeretetében és ajándékaiban részesülünk, akkép része­sítjük mi is erőink szerint felebarátainkat szeretetünk- ben és jótéteményeinkben. Megígérte, hogy mindent, a mit gyermekeinek teszünk, úgy fogad, mintha szent fölségének tettük volna. «Kedveseim, mondja szent János, ha Isten annyira 502 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE 1 V. ö. Thom., 2, 2, q. 26, a. 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom