Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben

kebelében és szivén hordoz, mint az anya az ikreket. Ezért is mondják a természetfölötti keresztény szerete- tet kiválóképen felebaráti szeretetnek. A természet szerint egyik embertársunk közelebb van hozzánk, a másik távolabb, a legtöbbel semmiféle viszonyban sem állunk. De a malaszt szellemi módon mindnyájunkat csodálatos közel hoz egymáshoz. Mindnyájan Istennek gyermekei vagyunk, Krisztusnak testvérei, ugyanazon isteni templomnak kövei, Krisztus ugyanazon titokzatos testének tagjai. Mindenki felebarátunk és azért mindenkit át tudunk ölelni és át kell karolnunk az egy isteni szeretet karjaival.

Ekkép a keresztény felebaráti szeretet különös természetfölötti indítóoka abban van, hogy embertársaink a malasztból természetfölötti szeretetreméltóságot nyertek.1

5. A malaszt, a melyet kaptunk, ösztönöz is bennünket ezen szeretetre. A kit szeretnek — már előbb mondtuk — az szeressen viszont; a ki malasztot kap, legyen hálás, 'adja érte viszonzásul, a mit adni tud. Istennek azonban nem tudunk semmit sem adni, a mi már nem volna az övé, vagy a mi neki hasznot hajthatna. Azért azt kívánja tőlünk, hogy valamint mi szeretetében és ajándékaiban részesülünk, akkép részesítjük mi is erőink szerint felebarátainkat szeretetünk- ben és jótéteményeinkben. Megígérte, hogy mindent, a mit gyermekeinek teszünk, úgy fogad, mintha szent fölségének tettük volna.

«Kedveseim, mondja szent János, ha Isten annyira

502 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE

1 V. ö. Thom., 2, 2, q. 26, a. 13.