Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
408 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE Nem tagadják meg természetes ösztönüket és hajlamaikat. Csak vigyáznak, hogy ezeket csak ott engedjék érvényesülni, a hol a malaszttal ellenkezésbe nem jutnak, mert könnyen megnehezítik és meggyöngítik a bensőséges egyesülést Istennel. Ha minden erejüket és hajlamukat nem is tudják egyedül Istenhez kötni és istenire átalakítani, legalább iparkodnak, hogy hajlamukat és akaratukat egészen Istenre irányozzák és vele állandó összeköttetésben tartsák. A szent szeretet erejével mindakettőt úgy iparkodnak Istenben átalakítani, hogy az isteni szeretet tüzétől áthevülve csak azt keressék és szeressék, a mit Isten, csak úgy kedveljenek valamit, a hogy Isten, és csak azért, mert Isten is szereti. így élnek Istenben és Isten él bennük a mennyire ez itt a földön lehetséges. Bátran mondhatják az Apostollal: «Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem».1 Ilyen a malasztból fakadó és táplálkozó élet. Egyesülés Istennel a szeretetben oly mértékben, a minőben Isten egyesül malasztjával mivelünk. Ha nem is tudjuk e földön elérni a szentek tökéletességét, mégis bizonyos mértékben törekednünk kell utána. Különben hűtlenek lennénk a nyert malaszthoz, nem merítenénk belőle erőt és nem nö- velnők belénk vetett csíráját. Hamuval szórnók be a szent tüzet és közel a veszély, hogy a hamu alatt izzó parázs végleg kialudjék. 15. A malaszt jobban irtózik a tétlenségtől, mint a természet az ürességtől. Isten azért adja malasztját, hogy minket lángra lobbantson. A ki elfojtja a malaszt 1 Gálát. 2, 20.
