Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
életet szoktunk megkülönböztetni, ha azonban a ma- lasztot veszszük figyelembe, háromfélét, az érzéki, a lelki és az isteni életet. Mindegyiknek megvan a maga forrása, törvénye, segítő eszköze, célja és indítóoka. 8. Az érzéki élet forrása a lélek azon erői és tehetségei, melyeket az állatokban is megtalálunk. Az ember érzéki természetében gyökerező hús és vér törvénye arra ösztönöz, hogy érzéki javakat keressünk és testi életünket megóvjuk. E törvény végrehajtásában segítő eszköz az öt érzék, a mely a földi javakat elénk tárja. Természetéből folyó célja a testi élet fönntartása és továbbterjesztése. A közvetetlen inditóok az érzéki életben az érzéki megelégedés, kéj és élvezet, a melyet az anyagi javakban találunk. A legfőbb indítóok pedig az érzéki boldogság és a földi élet fönntartása. Ha már most az ember csupán csak ezen érzéki életnek adná át magát, nemesebb lelki természetét és Isten természetes képmását lelkében nyilván megtagadná és az állatig, sőt az állat alá alacsonyodnék le. Az állat érzéki életet él, mert mást nem tud és mert magasabbra sem képessége, sem hivatása nincs. Az ember azonban ilyen formán összes magasabb és nemesebb tehetségeit, a melyekkel Isten oly gazdagon fölruházta, a sárba rántja. Ha teljes erővel az érzékieknek adja magát, nem marad meg még azon korlátok közt sem, melyek közt az állatot természete megtartja. Ezért tiltakozik nemesebb természetünk ellene; «a lélek a test ellen kívánkozik»,1 mondja az ÖTÖDIK KÖNYV 483 1 Oalat. 5, 17. 31*
