Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei
258 ■AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE malaszt is, ha a földi dolgok túlságos szeretete mellett lelkedet elhanyagolod. Épen úgy eloltja minden hevesebb kisértés, ha lángja nem elég erős, ha elég olaja nincsen, vagy ha nyílásait nem őrződ elég óvatosan, vagyis ha érzékeidre nem ügyelsz kellőképen. Vigyázz szemedre és füledre, mert ezeken hatol be a kísértéseknek sokszor valóságos vihara. Ügyelj ajkadra, hallgatagságod sokszor meg fogja akadályozni a hevesebb viharok kitörését. Ha szidalmaz valaki, hallgatásoddal lecsendesíted, különben pedig növeled a vihart. Erősen elreteszelt ajtón megtörik a szélnek ereje, szótlan ajkak hallgatásukkal élét veszik minden szidalomnak és bántalomnak. ,Ne oltsátok el a lelket'. A láng gyakran kialszik, a nélkül, hogy szél érné. Kialszik a lélek is, ha olaja elfogy, és ha kivész belőle az alamizsnálkodás szelleme. Mert a malaszt Isten alamizsnája, mely csak az alamizsnálkodó szívben marad meg. Vegyünk példát azoktól, kik sötét éjjel utaznak. Félelmetes dolog sötét éjjelen a föld egyik részéről a másikra vándorolni, de még félelmetesébb éjjeli sötétségben járni azon az úton, mely a földről az égbe vezet. Sok ellenség, sok vadállat, sok gonosz szellem leselkedik itt ránk. Ha utunkat a malaszt fénye világítja meg, ellenségeink mit sem árthatnak, de ha nem világít, akkor hatalmukba kerítenek s minden javunkból kifosztanak. A rablók szeretik a sötétséget, mert munkájuk a sötétség müve, mi ellenben irtózunk a sötétségtől.»
