Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl
MÁSODIK KÖNYV 243 örülni nem tudunk, addig egyesülésünk Krisztussal nem tökéletes. 14. Szánalomra méltók azok, kik vak szenvedélyből elszakadnak a mennyeiek társaságától és Isten ellenségeivel, az emberiség söpredékével és a pokol lakóival lépnek közösségre. Mély és gyászos bukás. Csillagokként ékesítették Isten ruháját s most fényüket vesztve porban hevernek. Művészi láncszemek gyanánt fűződtek a szentekhez és méltó szemei voltak ama gyönyörű láncnak, melylyel Isten magát körülövezi és most a testvérgyilkos Káinnal, az áruló Júdással egy társaságban vannak. Értékes drágakövek voltak Isten koronájában és most az ördög rettenetes győzelmi koronájának becstelen díszei. 15. Ne legyünk tehát kegyetlenek önmagunkkal szemben, ne dobjuk el magunktól a malasztot és ne zárjuk ki magunkat a szentek egységéből, hanem ennyi jutalom reményében törekedjünk a malaszt megőrzésére. Buzgólkodjunk minden erőnkből, «igyekezvén fönntartani a lélek egységét a béke kötelékével»1 s teremtsük meg egymás közt azt a magasztos egységet, mely az Atya és Fiúisten közt van. Szent élet fűzzön szorosan Istenhez és a szentekhez, hogy a szentek társaságára mindinkább méltóbbak legyünk, s erényeink folyton szilárdítsák a kapcsot, mely a malaszt erejével a szentekkel egybefűz. Szeressük minden embertársunkat Istenben és Krisztusban, mint ugyanazon test tagját. Legyünk rajta, hogy szóval és ’ Efez. 4, 3. 16*
