Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

MÁSODIK KÖNYV

129

hogy az Isten temploma körül végzett legcsekélyebb szolgálat is végtelen nagy és szent. A szentírás magáról Istenről mondja, hogy kíméletes tisztelettel vezérli az embert.1 Mint valami értékes edénynyel bánik velünk, csak azért, mert saját Lelkét látja bennünk. Szeressük tehát embertársunkat, mint Isten templomát, melyet a Szentlélek épített. Tegyük ezt azért, hogy mi is érdemesek legyünk arra, hogy Isten temploma legyünk, melyet isteni fölsége mindörökre betölt.

MÁSODIK FEJEZET.

A mulaszt lelkünket a teljes Szentháromság lakóhelye'vé teszi.

1. Tételünket, melynek tárgyalásába fogunk, az eddigiekből könnyen bebizonyíthatjuk. A Szentlélek ugyanis maga az Isten, egy Isten az Atyával és Fiúval. A hol egyikük van, ott kell lennie a másik kettőnek is, mert mind a három személy lényegüknél fogva elválaszthatatlanul egyesült egymással.2 Azért mondja az Üdvözítő : «A ki engem szeret, az én beszédemet megtartja, és Atyám is szereti őt, és hozzája megyünk és lakóhelyet szerzünk nála».3

Joggal vonatkoztatja Origenes4 erre a titokra szent János szavait, melyekkel a híveknek kívánja, hogy társaságuk legyen az Atyával és az ő fiával, Jézus

1 Bölcs. 12, 18. «Cum magna reverentia disponis nos.»

2 Scheeben, Dogm. I, 881 és köv. Pesch, Praelect. dogmát. II, 322 és köv.

3 Ján. 14, 23.

4 Orig., In Levit, horn. 4, 4.

Az isteni malaszt fensége.

9