Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

MÁSODIK KÖNYV

127

telenítette s megrabolta kincseitől. Mégis nemsokára lesújtott reá Istennek boszuló keze. Testéből férgek nőttek ki, rothadó húsa foszlányokban hullott le testéről, s a legnagyobb kétségbeesésben irtózatos kínok közt múlt ki. Mi vár akkor te reád, lia a Szentlélek szentélyét meggyalázod és templomát lerontod?

Vajha megismerné minden halandó, mily szörnyű és rettenetes a halálos bűn, mely Isten malasztját elpusztítja. Jobb volna, ha elpusztulna az egész min- denség, mint hogy valaki halálos bűnt kövessen el. A világgal Isten templomának csak egy építő köve pusztulna el, a bűn azonban lerontja Isten templomát, megszentségteleníti a benső szentélyt, gyalázás és megvetés közt űzi ki Istent saját birtokából.

12. Láttuk, hogy a malaszttal lelkűnkben lakozik a Szentlélek. Lelkünk azonban testünkkel a legszorosabb egységben van, s így a Szentlélek egyúttal testünkben is lakozik.

Testünk is temploma a Szentléleknek. Isten jelenlétével fölavatott és megszentelt templom. Szent edény, szentebb, mint az ószövetség frigyszekrénye, mert nem csak a törvénytábláknak, hanem a törvényhozónak lakása. Azért figyelmeztet bennünket az Apostol : «Ez az Isten akarata, a ti megszenteléstek ; hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól, hogy tudja mindenitek bírni az ő edényét szentségben és tisztességben, nem a kívánság ösztöne szerint, mint a pogá- nyok is, kik nem ismerik az Istent. Azért, a ki ezeket megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, ki az ő Szentleikét is belénk adta».1

1 Tessz. I. 4, 3—8.