Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
10 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE és természetes jócselekedeteink ezt megkívánják. Az utóbbi pedig egy kiváló és természetfölötti szeretet záloga, melylyel Isten természetfölötti módon szeret bennünket, végtelenül jobban, mint azt természetünk megérdemelné. Önkéntes jóságból ereszkedik le semmiségünkhöz, hogy természetünk fölé végtelenül magasra emeljen. Teljes, sőt túláradó szeretettel szeret bennünket, azt mondhatnók annyira, a hogyan Isten csak szeretni tud, a hogyan önmagát és egyszülött fiát szereti. Végtelen szeretetével lelkünket leányává, barátnőjévé, jegyesévé fogadja, saját fönségének és dicsőségének osztályosává teszi és végül önmagát adja neki örök jutalmul és élvezetül. Miként így a keresztény szólásmód szerint Istennek csak eme természetfölötti szeretetét nevezzük szent malasztnak, akként ugyanazon értelemben csak azon isteni javakat tüntethetjük föl malasztadományoknak, melyek természetfölöttiek és az említett természetfölötti szeretetből fakadnak. Ugyanígy keresztény szellemben nem nevezhetünk minden gyönyörködést, melyet Isten értelmes teremtményeiben talál, malasztnak, hanem csak azt, melyet lelkünk természetfölötti szépségében és szeretetre- méltóságában talál. Ezt a szeretetreméltóságot pedig épen természetfölötti szeretetének és kegyes bőkezűségének köszönjük. 10. Itt különösen azon lényeges különbségre kell figyelmünket irányítanunk, mely az isteni s emberi kegyelem között van. Fejedelem, király jobban szeretheti s nagyobb jutalommal ajándékozhatja meg alattvalóit, mint megérdemelnék, de nem teheti őket