Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl
MÁSODIK KÖNYV 121 azt tanítja, hogy a Szentlélek annyira a mienk és annyira élvezzük, mint azokat a tárgyakat, melyeket nemcsak látunk, hanem átölelünk, átkarolunk és élvezettel magunkhoz veszünk. Hogy ezt a titkot lehetőleg teljes mély értelme szerint fejezzük ki, azt kell mondanunk: a malaszt nemcsak arra képesít, hogy Istent távolról a teremtmények szépségének és jóságának közvetítésével ismerjük meg és szeressük, hanem hogy minden közvetítés nélkül lehessen a mienk. Az isteni természet nemcsak közönséges módon van bennünk, mint a többi teremtményben, mert a malaszt egész különös módon hozza lelkűnkbe. A hittudósok nagy egyetértéssel azt tanítják,1 hogy Isten közvetetlen szemlélete a jövő életben nem lehetséges a nélkül, hogy Isten bensőkép ne lakozzék lelkűnkben, s lelkünk Istennel ne egyesüljön. Hasonlókép ebben az életben sem szerethetjük őt természetfölötti módon a nélkül, hogy szeretetünknek isteni tárgya a legbensőbben ne egyesüljön lelkűnkkel. Isten, a boldog szemléletnek tárgya2 egyúttal valódi tápláléka lelkűnknek s vele oly bensőleg egyesül, mint a testi táplálék a testtel. Ép így Istennek természetfölötti szeretete lelkileg valóságos átölelése Istennek, hisz lelkünk mélyébe fogadjuk őt és ott tartjuk. 6. A malaszt valóságban egyesít a Szentlélekkel, odavezet a Szentlélekhez, a Szentlelket pedig szivünkbe hozza. 1 Thom., 1,2, q. 4, a. 3. Lessius De summo bono 1. 2, c. 1. 2 Lásd a 6. fejezetet.
