Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
BEVEZETÉS 9 teremtményeit, az értelmeseket természetesen sokkal jobban mint az értelem nélkülieket, mivel képmását látja bennük s önmagának megismerését és szeretetét várhatja tőlük. Szereti őket gyönyörködéssel, mert jóknak teremtette őket, föltéve, hogy súlyos bűnnel meg nem bántják, hanem e helyett törvényei iránt tanúsított föltétien tiszteletükkel szeretetreméltók maradnak. Ebben a tágabb értelemben mondhatjuk, hogy minden eszes teremtmény természeténél fogva Isten kegyelmében van és szerez magának malasztot természetes jócselekedeteivel. Ugyancsak e tágabb értelemben nevezhetők az összes földi javak és adományok Isten malasztjának, mert Isten saját akaratából, minden kényszerűségtől menten teremtett bennünket és ruházott föl szeretetének adományaival. Ha azonban már egyszer megteremtett, akkor mint jó és bölcs teremtőnek szeretnie kell minket, s nekünk mindazon javakat megadnia, melyek nélkül célunkat a természetes rendben sem érhetjük el. Azon kegyesség és malaszt tehát, melyről az imént szólottunk, pusztán csak a szónak tágabb értelmében vett kegyelem, vagyis nem az a kegyelem, melyet Krisztus hozott e világra és a melyet az evangélium, az apostolok, a szentatyák és az egyház nekünk hirdet. Ez utóbbi már kegyelem a szónak legmagasabb, legtökéletesebb értelmében, egészen különös, igyen- adott, leereszkedő és tökéletes isteni kegyelem, mely- lyel választottjai közé sorakozunk. 9. Az előbbi értelemben vett malaszt szeretetre indítja Istent irántunk, a mennyiben természetünk
