Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

ELSŐ KÖNYV

115

teni, semmiféle nehézség nem fog elcsüggeszteni és javulásod föltételéhez tántoríthatatlan hűséggel fogsz ragaszkodni. Önmagadat fogod folyton lelkesíteni az Apostol szavaival : «Nem tudjátok-e, hogy nem vagytok magatokéi? Mert nagy áron vétettetek meg. Dicsőítsétek és hordozzátok Istent a ti testetekben.1

11. Ha ily világításban nézzük a malasztot, akkor nem fog nehezünkre esni, bármit is kelljen megőrzése végett tennünk s szívesen fogunk mindent föláldozni és elviselni, csakhogy a malasztot önmagunkban ápoljuk. Ezt is megtanulhatjuk Istennek irántunk tanúsított magaviseletéből.

Isten igen nagyra becsüli a malasztot. Szívesebben eltűri azt, hogy baj érje az embert és fölforgassa a világ rendjét, minthogy beleegyezzék a malaszt elvesztésébe.

Szörnyű harcok, rettenetes vészek néha a legrövidebb idő alatt virágzó országokat pusztítanak el, a gyakori szerencsétlenségek sokszor igen sok családot fosztanak meg javuktól és becsületüktől, egyeseket csapások sújtanak, a gonoszok üldözik az igazakat és néha úgylátszik, hogy diadalmaskodnak rajtuk. És mi Istennek célja mindezzel? Megengedi ezeket, mert az embereket arra akarja tanítani, hogy ne a földi javak élvezetében, hanem a szent malasztjában keressék szerencséjüket és üdvösségüket. Eltűri azt, hogy az emberek vakságukban és türelmetlenségükben a gondviselés ellen zúgolódjanak. Saját becsülésének csökkenése is csekélység előtte azzal a malaszttal szem1 Kor. I. 6, 20.

8*