Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)
Harmincegyedik fejezet
376 SZENT CHANTAL ÉLETE. bízta. Azért szakadatlanul buzdította a főnöknőket, hogy a mennyire csak hatalmukban van, őrizkedjenek a külső befolyástól, melyben a könnyelműség, kíváncsiság és változatosság szeretete rejlik. «Együk a magunk kenyerét, — ismételte szüntelen — ez a legízesebb.» Átlátta, hogy ebben a házban nincs reá szükség, mert a rend igazi szelleme tölti be, tehát mindjárt elutazott, bár a nővérek mindenképen tartóztatták. Induláskor a harminckilenc nővér sorban állott az úton : «Isten velők, leányaim, mondta— úgy látom, hogy önök mind igen jók». A főnöknő azt felelte, hogy a házban kevés a fegyelem, a minek ő az oka, mert ő a legkönnyelműbb : «Szeretem hinni, — viszonzá a szent, — hogy alázatosságból beszél, mert fegyelem nélkül nincs szerzetesélet, hanem általános zűrzavar és fölfordulás». Mikor a kolostorból kilépett, sietve jött hozzá a város egyik előkelő ura, ki a szentnek jövetelét és elindulását egyszerre tudta meg s megkérte, hogy szalézi szent Ferenc ereklyéit érintse egyik rokonához, kit már évek során át súlyos betegség gyötör. Erősen hitte és ezt ki is fejezte, hogy a szent püspöknek ereklyéje szent Chantal kezében biztos gyógyulást szerez. A tiszteletreméltó anya, a ki irgalmas jóságában semmit sem tagadott meg a betegeknek és a szegényeknek, épen odakészült, mikor megtudta, hogy ez a betegség az isteni Gondviselés különös jele. Rögtön szabadkozott és evvel bebizonyította, mennyire meghajol az Isten akaratának leghomályosabb nyilvánulásai előtt is.1 1 Fondation inédite d'Autan, p. 230.
