Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

374

SZENT CHANTAL ELETE.

«0 anyám, — írta neki már azelőtt — úgy gondolom, a szivem csordultig volna boldogsággal, ha egyszer szemtől-szembe beszélhetnék önnel a mi Urunk és Üdvözítőnk szeretetéről». Találkozásuk csodálatot keltett. A kármeliták krónikáiban olvassuk : «A nővérek úgy érezték, hogy az égben járnak, a mint ezt a két szeráfot látták. Mert társalgásuk a mennyei szeráfok beszédje volt, kik Izaiás szerint szájról-szájra adják az éneket: Szent, szent, szent! Elragadó látvány volt, a mint egymás előtt felfödték szivöknek drága kincseit. Estefelé el kellett válniok; megható gyöngédséggel búcsúztak. Chantal anya örök szeretete jeléül ajándékba adta a szent főnöknőnek legnagyobb kincsét. Egy képecske volt ; rajta kis rózsabimbó, közepén a gyermek Jézus alakja. Szalézi szent Ferenc küldötte neki neve- napjára. A hátlapjára ezeket a szavakat ragasztotta, melyeket szalézi szent Ferenc leveléből metszett ki : Anyám, e rózsába Van életünk bezárva.

Az alapszabályok könyvéből vette elő, melyet mindig magánál hordott és így szólt Mária anyához: Mert igen-igen szeretem, önnek ajándékozom, a mit a világon legjobban szeretek! Azután alázatos bizalommal figyelmébe ajánlotta a troyes-i Visitatiót, a zárda anyjának nevezte és kifejezte forró óhajtását, hogy a Visitatio és a kármeliták rendjét a legszorosabb kötelékek fűzzék egybe. Majd elhagyta a kolostort, melyben Jézus Krisztus szellemének és saját erényeinek édes illatát terjesztette».1

1 Chroniques de l’ordre des Carmélites. Troyes, 1856. III. 465.