Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

366

SZENT CHANTAL ÉLETE.

ciszterciek, ferenciek és az orsolyaszüzek rendjét, kik nagyszámú kolostoraikban újra fölvirágoztatták a buz- góságot ?

E gondolatok élénken foglalkoztatták a szellemeket. Depaul szent Vince mindig ezt forgatta eszében. A legtöbb püspök, ki a Visitatióval szorosabb viszonyban volt, nyíltan kifejezte aggodalmát. 1635-ben zsinatot tartott a papság Párisban, mely jó alkalom volt, hogy ezt a kérdést komoly megfontolás végett a püspöki kar elé terjeszszék. Szalézi János Ferenc püspök, kit erről értesítettek, elfogadta a tervet, és mivel átlátta, hogy Chantal anya jelenléte a fontos kérdés megoldásánál okvetlenül szükséges, elhatározta, hogy őt Franciaországba küldi.

De előbb tanácsát akarta hallani, a rácsozathoz hivatta, megkérdezte, mit szól szive az utazáshoz. «Már régen nem követtem saját akaratomat, — felelte a szent — de ha követném is, csak azt kívánná, hogy engedelmeskedjen.» Az utazást tehát véglegesen elhatározták. De mivel épen akkor járt le Chantal anya hat évi főnöksége, arra vártak, hogy előbb a méltóságától fölmentik és új főnöknő választásával az an- necy-i első kolostor kormányzásáról gondoskodnak.

Május 19-én a nővérek egybegyűltek a templomkarban. Chantal anya térdre borult és letette hivatalát. Alázatos öröme visszatükröződött arcán. Azután elsorolta hibáit: «Méltóságos uram, megvallom bűnömet, gyakran szükségtelenül még az esti csendet is megszegtem ; gyakran fölmentettem magamat a közös összejövetelek alól sürgős ok nélkül és nem szolgáltam a nővéreket úgy, a hogyan kellett volna, azért