Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincadik fejezet

350

SZENT CHANTAL ELETE.

verekedett. Elgondolhatjuk az általános megütközést és megbotránkozást. A papok a szószékről beszéltek róla. A királyt nagyon bosszantotta az eset. Celsus Benignus kénytelen volt Párisból távozni s Bour- gogne-ba vonulni, hol sógora Toulongeon elrejtette Alonne-ban. Később visszatért Párisba, néha-néha az udvarban is megjelent, «hol a király, ki, mint Bussy mondja, nem volt féltékeny tekintélyére, már netn nézte rossz szemmel».1

De ha a király könnyen vette hatalmát, az ellenkezőt tette Richelieu. Mikor ez látta, hogy a törvényeket megvetik, s az ország legnemesebb, legdrágább vére haszontalanul folyik a párbajokban, elhatározta, hogy egyszer példásan büntet, mert remélte, hogy néhány csepp vérrel megkímélheti annak egész árját. Azért Boutteville de Montmorency-t elfogatta és lefejeztette. Chantal báró rokonai megijedtek. «Richelieu bíboros — írja Bussy — ki Chalais-t lefejeztette és Chantal bárót, mint Chalais, Boutteville és Toiras barátját gyűlölte, jelentést tett O felségének, hogy Chantal szoros összeköttetésben állott Chalais-vel. S mikor ezzel nem küzdhette le a rokonérzést, melyet az uralkodó Chantal iránt táplált, a miniszter, ki nagyon ismerte a király gyanakvó természetét, azzal vádolta Chantal-t, hogy mindenkibe beleköt. Ez elég volt, hogy a királyba gyűlöletet és félelmet csepegtessen.»

Mennyire aggódott Chantal anya e válságos körülmények között! De bátorsága nagyobb volt, mint fájdalma. «Mikor hírül hozták neki, mondja Marigny

1 Bussy, Généalogie manuscrite.