Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Tizenkilencedik fejezet

4

SZENT CHANTAL ELETE.

rajta, hogy oly erőszakos fájdalmukat el tudták viselni». Keresztények voltak ; utolsó szavuk az az Ígéret volt, hogy még hívebben szolgálják a jó Istent, megújuló buzgósággal törekszenek az erények után, ha Isten megadja nekik azt a kegyelmet, hogy Thorens báró ép egészséggel tér vissza a háborúból. Miután elválasztották őket, mert nem tudtak egymás karjaiból kibontakozni, Thorens báró vágtatva távozott, hogy jobban eltitkolhassa zokogását, «az árva, elhagyott kis galamb pedig visszatért, szokása szerint — jó édes anyjához. És ettől kezdve szünete nem volt könyűi árjának, nem volt hatalom,amely megállíthatta volna».1

Alig múlt három hete, hogy a fiatal Thorens báró elutazott, hire jött, hogy még az első lövés előtt betegségbe esett és életéhez nincs remény. «0 Istenem ! — írja szalézi szent Ferenc Blonay úrhoz, az első hír hallatára — bocsáss engem, hadd sirassam kevéssé fájdalmamat.2 Minden percben várom öcsém, Thorens báró halála hírét, a ki három hete, hogy innen eltávozott; Szentháromság vasárnapján Turinban volt. Az orvosok lemondtak róla, minden reményünk oda; már Cham- béry-ből az a lesújtó hír jön, hogy meghalt. Elgondolhatja, hogy két hétnél is több időbe kerül, míg szegény özvegyét le tudom csillapítani s az én szivemet, az én mélyen megszomorodott szivemet megnyugtatni.»

Másnap csakugyan lovas hozta a szomorú újságot. Bármennyire előkészült is rá, a szent püspök mégis

1 Vie des premieres mères de la Visitation, Marie-Aimée de Chantal, p. 8. Lásd még az annecy-i levéltárban : Vie manuscrite de Marie-Aimée.

2 Jób 10, 20.