Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Huszonhetedik fejezet

270

SZENT CHANTAI. ÉLETE.

nem akartak távozni, míg a háznak egy angyalát nem látták. így hívták a visitatiós apácákat.1

Hasonló jelenetek ismétlődtek Dél-Franciaország- ban majd minden kolostoralapításnál : rengeteg nép ment a nővérek fogadására s ünnepi beszédekkel üdvözölték őket. Az első napokban az apácák oly bőségben éltek, a város tehetős családjai annyi élelmet, gyakran kész ebédeket küldöttek, hogy nem tudták, mitévők legyenek. De lassan-lassan megcsappant a lelkesedés, a tömeg oszladozott, az állhatatlan világ más tekintetek, érdekek után szaladt s a nővérek zavartalanul élvezték a csendes magány békéjét, de érezték egyúttal a szegénységnek tövisszúrásait is.

Chantal anya három esztendeje vezette már az an- necy-i házat. 1629. május 31-én választották meg főnöknőnek, s épen most érkezett el az ideje, hogy meghatalmazását a szabályok előírása szerint letegye. 1632. május 22-én összegyűltek a nővérek a karban, Chantal anya térdre borult s megvallotta minden hibáját, melyet a három év alatt elkövetett. Lemondott tisztjéről, alázatosan a legutolsó helyre vonult vissza s ott töltött négy napot a legnagyobb alázatosságban. Hatvan éves volt. Azt hitte, az élete vége felé közeledik már, azért kérve-kérte a nővéreket, hogy többet semmiféle tisztet ne rójanak rá; időre van szüksége, hogy magát a halálra előkészíthesse. Hasztalanul kérte, május 27-én újra megválasztották. «Lássa, leányom — mondotta egyik nővérnek — minden érzékem, egész lényem idegenkedik ettől a hivataltól, mégis elfoga1 Fondation inédite de Montpellier, p. 401.