Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Huszonhetedik fejezet

HUSZONHETEDIK FEJEZET. 263 A Visitatiónak két szép házat emeltek. Az egyik kolostor Angers-ben épült egy szentéletű papnak buzgólko- dása folytán, ki szalézi szent Ferenc műveiből és szent Chantallal folytatott társalgásából merítette lelkese­dését. Ritka munkaerejének és türelmének sikerült a rendet átültetni ebbe a városba, melyben annyi volt a kolostor, hogy az új zárdaalapításnak puszta gondo­lata is vihart támasztott. A másik a tours-i kolostor, melynek alapítása még nagyobb nehézségekkel járt, mint a besançon-i. Egyszerű cselédleány műve. Álla­podjunk meg nála egy kissé. Tours szent Márton sírjával, a francia katholicizmus egyik főerőssége, a világ négy legnagyobb zarándok- helyének egyike volt. Századok folyamán annyi templom, káptalan, apátság és zárda épült szent Márton sírja körül, hogy újabb alapításra gondolni sem lehe­tett. Lássuk azért, hogyan végezte művét az egyszerű leány, kinek nevét nem ismerjük. Mikor szalézi szent Ferenc 1619-ben, XIII. Lajos testvérének, Krisztina hercegasszonynak kíséretében Tours-on át utazott, a leány meggyónt nála és kifejezte azt a hő vágyát, hogy apáca lehessen. «Leányom, mondotta a szent püspök, ön apáca lesz, de nem egyhamar. Várjon nyugodtan, míg az Isten közölni fogja szándékát.» Több, mint tíz esztendő múlva szerzetes papnál végezte gyónását, ki figyelmeztette : «Gyermekem, itt az ideje, hogy megemlékezzék róla, mit szalézi.szent Ferenc mondott». Néhány lelkes szóval buzdította, hogy teljesen Istennek engedje át magát, a szent áldozáshoz küldötte s meg­hagyta neki, hogy a szentmise után jelentse, mit művelt szivében az Üdvözítő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom