Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Huszonhetedik fejezet

264 SZENT CHANTAL ÉLETE. Szent áldozás után csakugyan visszajött. Abban állapodtak meg, hogy az egyszerű leány Tours-ban kolostort alapít a Visitatio számára. De csakhamar annyi akadályra talált, hogy reményét vesztette. El­keseredésében kérte gyóntatóját, engedje meg, hogy már meglevő kolostorba léphessen. «Még egy éjsza­kát adok önnek, hogy a dolgot jól megfontolja, mondotta szomorúan a szerzetes, s ha szándékához akkor is ragaszkodik, eljárok majd az érdekében.» Hosszú volt az éjszakája, álmatlanul töltötte. Már kora hajnalban a kolostor kapuján kopogtatott a szegény cselédleány. «Jól sejtettem, fogadta a szerzetes, hogy ma korán kelünk. Rajta tehát, kicsinyhitű, a jó Isten majd megsegíti.» El is határozta, hogy ezentúl tántorít­hatatlan lesz s nem riad meg semmi akadálytól. Föl­kereste Tours egyik igen gazdag és befolyásos pol­gárát, a ki a városi tanácsnak tagja s igen tekintélyes elüljáró volt. «Uram, mondotta minden bevezetés nélkül, azért jöttem, hogy megszerezzem önnek a mennyországot.» A jószivű ember mosolyogva vála­szolta, hogy életében soha nagyobb szerencse nem érhetné, végtelen hálával tartoznék neki, ha az arra szükséges eszközöket tényleg megszerezné. A szives fogadtatás felbátorította a leányt. Előadta tervét, hogy Tours-ban a Visitatiónak kolostort akar alapítani. A szóra Boutos úr arca hirtelen elváltozott. Kijelen­tette, hogy a városban már túlsók a kolostor, újabbra gondolni sem lehet. De a leány állhatatosan meg­maradt kérése mellett, s az úr megígérte, hogy meg­gondolja majd a dolgot; foglalkozik a tervvel. Végig járta még mind a huszonnégy elüljárót, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom