Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)
Bevezetés
34 SZENT CHANTAL ÉLETE mérsékletét. A legnagyobb magasztalások után azt állítja, hogy húsz éven keresztül vezette Chantal anyát, de sohasem talált benne gyöngeséget vagy tökéletlenséget. Különben az egyház is, a szentek igaz jellemének csalhatatlan bírája, megerősítette e dicséreteket s úgy látszik, szent Chantal összes erényei közül csak egyet akar ünnepelni: a csodálatos lelki erősséget, melylyel a szent egybekapcsolta az Isten szeretetét, így haladt át az életen és így emelkedett a tökéletesség legmagasabb fokára.1 Lelkiereje valóban nemcsak legszebb jellemvonása és összes tetteinek rugója, hanem hivatásának titka s a XVII. században föllépésének valódi oka. A lelki erősség jellemzi Chantal anyát, a lelki erősség biztosít számár^ előkelő helyet kora szentjeinek ékes társaságában. Tudjuk, ez időben mily számosán voltak az egyház szentjei. A minden szenvedélynek és kevélységnek fölszabadítása, mely méltatlanul viseli a reformáció nevét, fölforgatta a XVI. századot. Ritka szép visszahatásként oly életszentség fejlett ki utána, a milyen még alig örvendeztette meg az egyházat. Luther csak nem régiben halt meg. Kálvin, VIII. Henrik még életben voltak. A világ visszahangzott a nagyhangú jóslatoktól, melyek az egyháznak közel vesztét, elkerülhetetlen pusztulását hirdették. Ekkor jelent meg V. szent Pius, borromei szent Károly, Néri szent 1 Omnipotens et misericors Deus, qui beatam Joannam Franciscam tuo amore succensam admirabili spiritus fortitudine per omnes vitae semitas in via perfectionis donasti...