Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)

Ötödik fejezet

175

sincs, a mint én hiszem, a ki nagyobb szívvel, gyen- gédebben, s hogy egész nyíltan beszéljek, szeretetreméltóbban tudna szeretni, mint én. Kissé talán túloztam is a szeretetben és a róla való beszédeimben, különösen eleinte. Mégis én szeretem a független, kemény lelkeket, a kik nem asszonyosodtak el ; mert az a nagy gyengédség zavarja, nyugtalanítja a szivet és szórakozottá teszi az imádságot. Hogyan lehet, hogy én e dolgot tudom ; én, a ki a világon a legérzelmesebb vagyok? Valóban, én ezt egészen biztosan tudom és az a különös, hogyan egyesítem magamban mindezeket !»1

De nemcsak ezt a harmóniát találjuk szalézi szent Ferenc lelkében, a melyben minden a legszebb össze- hangzásban volt. Ismerjük hithirdető buzgalmát ; hetvenezer eretneket térített meg ; a világ végére is elment volna, hogy egy bűnöst visszahódítson. De buzgóságánál is szembetűnőbb erénye volt türelmes- sége, a lelkek vezetésében alkalmazkodó képessége. A legnagyobb mértékben megvolt benne a mindenhol legfőbb művészet és minden siker kulcsa: az óvatosság művészete. Meg volt győződve, hogy az erény «mint a hajnal» lassan pirkad, alig észrevehető módon, módszere is a csendes «ólomlépéssel» előbbre- menés volt, s gondosan vigyázott, hogy ne járjon gyorsabban, mint a malaszt. így gyakorolta kedves mondását: lassan kell sietni, lépéssel lehet csak előrehaladni. Szelíden mosolygott, midőn vagy fiatal, vagy

1 Lettres de saint François de Sales. (Régi kiadás.) liv. VI. lettre XXIII.

ÖTÖDIK FEJEZET.