Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)

Második fejezet

MÁSODIK FEJEZET.

89

Sévigné asszony, így írt Orignan asszonyhoz: «Kedvesem ! Végre megérkeztem ősi kastélyunkba, a gyönyörű mezőket, a kis patakot és szép malmot egészen úgy találtam, a mint elhagytam. A fákat a kapu előtt megnyesték és most igen kellemes a fasor. Mindenfelé érik a kalász, gabnámban nincs rozsda, de az erszényemet megette. Ha nincs gabnája, szívesen adok; van húszezer véka eladó. Bőségben is Ínségről panaszkodom, mégis tizennégyezer frankot sikerült biztonságba helyeznem, új bérletet kötöttem leengedés nélkül ; ennyit tettem eddigelé. Coulanges abbé százezer tallérra becsüli földemet».1

De mikor Chantal asszony Bourbilly-be jött, aligha lehetett ekkora értéke az uradalomnak. Mindenütt nagy rendetlenség volt. Legalább is azon tíz év óta, hogy a fiatal báró anyja meghalt és hogy a kastélyt is részben újra kellett építeni, az öreg bárónak költséges szeszélyei, fiának ifjúkora, a háború pusztításai miatt, különösen pedig ama szerencsétlen helyzetnél fogva, a mely minden háztartásnál szükségképen bekövetkezik gondos háziasszony híján: a várkastély jövedelmei jelentékenyen megcsappantak.

A szolgák loptak; a bérlők nem fizettek; a föld nem jövedelmezett. Hozzá még a fiatal báró a harcban megsebesült, fogságba esett s kénytelen volt váltságdíjára kölcsönt fölvenni, ez is tetézte a bajt. «Leányom — írja Chantal asszony 30 évvel később egyik férjhezmenő leányának — különös gondod legyen házad vezetésére... Ha keményen hozzá nem

1 Monmerqué, Lettres de madame de Sevigné, t. I. p. 110.