Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Harmadik fejezet. Az istenség szivében
20 dotta, hanem azt is kijelentette, hogy mindkettőtől, mint egy forrásból származik. Ez nemcsak úgy értendő, hogy a Szentlélek származásánál egyik személynek sincs nagyobb szerepe, hanem, hogy a kettő tevékenysége egy és ugyanaz. Atya és Fiú együttvéve a Szentiéleknek egy forrása. Azaz nem hozzák őt létre, a mennyiben egymástól különböznek, hanem a mennyiben egyek az isteni akarat és szeretet birtokában, melynek behatása alatt lehellik a Szentlelket. Valamint e szó «Isten» csak az isteni természetet jelzi s nem fejezi ki, vájjon egy, két vagy három személyé-e, úgy e kifejezés «származás» is csak a tevékenységet jelzi, mely által a Szentlélek származik s nem mondja, hogy e tevékenység egytől vagy kettőtől indul-e ki. így létesíti ugyanazon tevékenységgel mind a három isteni személy a mindenséget s ezért valósággal csak egy a Teremtő, habár hárman teremtenek. így magyarázza szent Ágoston.1 Szent Anzelm ugyanezt más hasonlattal világítja meg. A tó, úgymond, a folyam és a forrás vizéből alakul még pedig mindkettőből egyszerre, mert az a víz alkotja, mely mindkettőben közös2. Az első igazság tehát ez : a Szentlélek az Atyától és Fiútól közösen, az ő állagukból származik. Velük egylényegű, Isten, mint ők, s ebből következik a másik igazság, hogy őt, mint ilyent tisztelik, nagyrabecsülik s mint önmagukat szeretik és dicsőitik. Benne igazán csak önmagukat tisztelik és szeretik és ki foghatná föl azért azt a bensőséget, azt a forró szeretetet és boldogságot, melylyel őt az Isten szivében öröktől fogva létrehozzák, átkarolják és közös szeretetük zálogául egymásnak ajándékozzák! A szeretetnek minden fénye, melege és öröme, mely az egész teremtésben él, működik és lángol, csak halvány lesugárzása a Szentlélek örök származásának az isteni örök szeretet lángtengeréből. A két isteni személynek ez a tisztelete és szeretete a Szentlélek iránt nem marad elrejtve az Istenség bensejében, hanem kiárad már az időben a kinyilatkoztatások és a Szentlélek küldése alakjában. Mint későbben látni fogjuk, az Atya 1 De trinitate V, 14. 2 De processione Spir. S. c. 17.