Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)

Előszó - Előszó a második kiadáshoz

33 dása: «0, kit elégületlenség gyötört». Ha a konvertiták életét közelebbről tanulmányoztad volna, nem nyilatkoznál oly ked­vezőtlenül felőlük. 5. Lelkiismeretes vizsgálat. (W. igazgató levele.) Kedves K. barátom ! Rosenthal műveiből vett idézeteid, nem tagadom, tetszetősek. Szinte túlságosan tetszetősek, mert több bennük az érzelem és képzelet, mint a higgadt meg­fontolás. Hiszem, ezek az emberek úgy tesznek, mintha az igazságot (hogy Lessing «Náthán»-jának szavaival éljek) eléjük raknák az asztalra, akár a fényes aranytallért. Pedig hát nem így van ! A különböző vallásokkal is csak úgy vagyunk, mint a bölcs Náthánnak három ismeretes gyűrűjével. Az egyik valódi volt közülök, a másik kettő nem : csakhogy senkisem tudta a valódit a hamisaktól megkülönböztetni. S minthogy a vallásokkal ép így vagyunk és nem tudhatjuk, melyik mutatja az ég felé vezető igaz ösvényt, azért a te égre szóló váltód sem megbízható és te is kínos bizonytalanságban vagy az iránt, vájjon a helyes úton indulsz-e a mennyország felé és milyen sors jut osztályrészedül az örökkévalóságban. Ti katholikusok sem álltok jobban e tekintetben, mint mi protes­tánsok. Megmaradok tehát nézetem mellett : Nem kellett volna fölcserélned biztos földi szerencsédet valami bizony­talan túlvilágiért. K. elnök válasza : Kedves jó W. barátom ! Hát te is Lessinggel tartasz és azt hiszed, hogy az Úristen valami elaggott családapa, a ki azt hazudja gyermekeinek, hogy mindegyikük az igaz gyűrűt kapja? Nem. A legszentebb, leg- bölcsebb és legjóságosabb Isten nem így cselekszik. Ha val­lást alapít és ennek követését az emberek kötelességévé teszi, úgy arról is gondoskodik, hogy ezt a vallást meg lehessen különböztetni más hamis felekezetektől, melyek puszta emberi művek. Ez az igaz vallás, a katholikus, a többi nem az. A katholikus vallásban van meg az a hit, mely az üdvösségre 3 Munkálatok 63. évf.

Next

/
Oldalképek
Tartalom