Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
g vének legbensőbb érzelmei jutnak itt kifejezésre. És milyenek voltak ezek? Az V. fölvonásban ezeket olvasom : «ÉJFÉL. (Négy szürke asszony lép föl.) ELSŐ. Az én nevem : Szükség. MÁSODIK. Az enyém : a Vétek. HARMADIK. Az enyém : az ínség. NEGYEDIK. Az enyém : a Gond. HÁRMAN. Itt zárva az ajtó, be nem mehetünk, Gazdag lakik ott benn ; nem jó minekünk. SZÜKSÉG. Árnyék leszek én itt. VÉTEK. Én semmi megint. (?) ínség. Oly kényes a képe, reánk se tekint. GOND. Testvérek, e lak tilos, ajtaja zárt, A Gond besuhanhat a kulcslyukon át. (Gond eltűn.) HÁRMAN. Felhő jön ... a csillag a fátyla mögé dől, Mögötte ! mögötte ! A távol öléből Közelget a bátya, közéig — a halál !» (A «Gond» belép most Fausthoz és így szól) : «Bárha nem hall engem fül, Dobban tőlem a szív belül. Változó alakban nékem, Szörnyű az én erősségem.
