Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
214 érzékek és a képzelem föl nem ér, először és közvetetlenül (per se) nem érthetjük meg ismeretünknek azon módja szerint, melyet mi most tapasztalunk».1 Minden ismeretünk bennünk van s azért minden ismeretünket mintegy önismerésünkkel halászszuk ki. Hogy az önismerés a test nélkül élő szellemekben ily közvetítő szerepet játszik, azt világosan fejezi ki aquinói szent Tamás; s ha testtel egyesült lélekről ugyanily értelemben nem szól, ezzel rendkívül finom éleslátást tanúsít. Jelen életünkben ugyanis nem öntudatunk az első ismeret. Az önismerésen ugyan tágabb értelemben vehetjük a világos öntudatot is, az eszméletet is, általában az emberi természetet alaposan kibúvárló tudást is, de szükebb értelemben csak a tökéletes öntudatot úgy, a mint kifejtettük. S mivel bennünk lehet világos eszmélet tökéletes öntudat nélkül, azért jelen életünkben minden tudásunknak nem pusztán az öntudat, hanem általán bármely világos eszmélet (szorosan vett önismeret) lehet a közvetítője; a jövő létmódban pedig az öntudat az ismeretet közvetítő, szent Ágoston szerint (in q. de Trinit. cap. 3.). Eszünk a testetlen dolgok ismeretét önmaga által nyeri; azaz önmaga megismerése révén (cognoscendo seipsam); az által tehát, hogy mikép ismeri meg a testtől megvált lélek önmagát, fölfoghatjuk, mikép ismer meg egyéb test nélkül élő valóságokat. Azonban megmondtuk, hogy míg csak a lélek a testtel egyesülve van, az érzéki képek fensőbb rendű megvilágításával ért. Azért önmagát sem értheti meg, csak annyiban, a mennyiben az érzéki képektől elvont eszmével ténylegesen értést szerez ; mert így saját tevékenysége révén megérti önmagát... de midőn már megválik a testtől, nem érzéki képek közvetítésével fog érteni, hanem oly ismeretképekkel, melyek önmagukban véve (secundum se) érthetők; azért magamagát önmaga által fogja érteni. Azonban közös valami minden test nélkül élő, önálló valóságban,hogy értik azt,a mi fölöttük s a mi alattuk van, saját önálló valóságuk móája szerint. Már pedig valami másban annak a módja szerint van, 1 S. Th. p. I. q. 88. a. 1.
