Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Harmadik könyv. 1832-1845
216 mondhatnók őket, kik magukhoz édesgetik a szegény gyermekeket, hogy kifoszszák zsebeiket. Ki ne pirulna, midőn a Ximenes-ek, Borromaei Károly-ok és Pascal-ok vallását ennyire elferdítve látja? Mélyen elszomorodunk annak láttára, hogy legjámborabb s legbuzgóbb védelmezői ennyire sértik annak szellemét és valódi érdekeit. Mi angolok szeretjük a nyiltszívűséget, a logikát s az igazságot. Róma soha semmit sem fog nálunk elérni, ha csak e lényeges tulajdonságokat meg nem tanulja, el nem sajátítja. Akkor lehetnek némi kilátásai a sikerre, de azon föltétel alatt, ha megszűnik irányunkban az lenni, a mi most; ha megszűnik hitünk fölött uralkodni, hogy megszerezhesse a mi szeretetünket, az evangélium kötelékeiben. Mindaddig, míg ránk nézve az marad, a minek nagyon is érezzük, közte és köztünk az egyesülés lehetetlen. Ha ellenben megváltozik, - és ki merné mondani, hogy a keresztény világnak ily tekintélyes része ne tudna módosulni ? — akkor ez kötelességünkké teszi, hogy egyesüljünk a kontinens egyházaival, bármint vélekedjenek is erről államférfiaink és bárminő legyen is a világi hatalom magatartása. Noha van kilátásunk oly hosszú életre, hogy ezt a napot fölvirradni lássuk, mégis imádkoznunk kell, hogy jöjjön mielőbb, imádkoznunk kell testvéreinkért, hogy az evangélium tiszta világához jussanak s hogy a régi egység újra létre jöjjön. Mélyen meghatott bennünket annak híre, hogy a kontinensen imádkoznak Angolország lelki üdvéért. Vajha elvált testvéreink a viliágossághoz jutnának, midőn az egység érdekében fáradnak s bár erősödnének hitükben, midőn szeretetüknek ily tanújelét nyújtják ! Sok kötelességet kell irányukban teljesítenünk; nem szabad őket kisebbítenünk, rágalmaznunk, gyűlölnünk, jóllehet a politikai kérdés erre látszik bennünket csábítani, hanem bensőleg mindig gyöngédebben kell e testvéreinket szeretnünk, kiket - kétségtelenül — kölcsönös vétkeink akadályoznak meg abban, hogy az Úr szőlőjében együtt munkálkodjanak velünk.»* SpencerOxfordból balsikerének ellenére is nagy reményekkel tért vissza Oscott-ba, áldva Istent azon előmenetelért, melyet Newman : Apologia, part. V. p. 227.
