Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)

Harmadik könyv. 1832-1845

217 a katholikus eszme Angolországban tett. Ha valaki oly őszin­tén keresi Istent, mint Newman, lehetetlen, hogy Isten ne nyi­latkozzék meg előtte. De vájjon nem hangoztatta-e egykor maga Spencer is ezen jogtalan szemrehányásokat, ezen erő­szakos vádakat? Vájjon Newman-nek azon vágyában s reményé­ben, hogy Rómát magához vezesse a helyett, hogy ő közelednék Rómához, nem osztozott-e ő is akkor, midőn Phillipps Ambrus­sal érintkezésbe kezdett lépni? Ez időtájt bizonyos Baines dr. egy köriratot bocsátott ki, melyben nagyon helytelenítette Spencer eljárását s azt igyekezett kimutatni, hogy haszontalan, sőt veszélyes őt eme apostolkodásában követni, mert Angol­országnak soha sem szabad hitét megváltoztatnia. Spencer-t érintetlenül hagyta e nyilatkozat. Megelégedett azzal, hogy cso­dálkozását fejezte ki fölötte, s folytatá munkáját, azzal a szelíd­séggel, melyet vitáiban ép úgy megőrzött, mint társadalmi érintkezéseiben. Mire való is volna keserű szavakkal ingerelni az ellenséget, kit a meggyőző érvek már is megsebeztek? Mindenki óhajtotta Spencert megismerni, ki eget-földet meg­mozgatott a végből, hogy Angolországot a katholiczizmusra térítse. Sokan hozzácsatlakoztak, mások csak figyelemmel kisérték, mert az Értekezések szerzői által megindított küzdel­mek már gyümölcsöt termettek ... habár nem is olyant, milyent Oxford s az anglikánok tőlök vártak. 5. A katholikus egyházba való visszatérések száma egyre szaporodott. Mily nagy volt az oscotti tiszteletreméltó igaz­gatónak öröme, mikor karjaiba zárhatta az angol arisztokra- cziának s az anglikán klérusnak első zsengéit, hogy őket a római egyház keblébe vezesse ! Az előkelő körök meg­térítésére különösen nagy súlyt fektetett; nem mintha a ladyk és lordok lelkét többre becsülte volna a munkás leikénél, hanem azon reményben, hogy a felső körök példája képes lesz az alsóbb osztályokat is megindítani és fölrázni. Mikor Spencer a katholiczizmusra áttért, az angol előkelő körökben számos barátot hagyott hátra. Ezek közül azok, kik eddig nem találtak megfelelő alkalmat meglátogatására, most örömmel használták fel Oscottban nyert díszes állását, hogy kimutassák, mennyire nem vonták meg tőle rokonszenvüket ; ezek között volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom