Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)

A fordulat

A FORDULAT 193 A Szentatya felismerve a kínos helyzet komolyságát, mindkét rész nehézségein könnyíteni akar s azt az ajánlatot fogja tenni a porosz kormánynak, hogy egészítse ki a jelen törvényjavas­latot az ezen javaslatban még nem említett korábbi határozatok re­víziójával, a mi által a vallási béke helyreállítása biztosíttatnék. Ezen ajánlat megvalósítása teljes megnyugtatására szolgálna a Szentatyának s őszinte örömmel fogadnák azt a katholikusok is, úgy hogy 0 Szentsége ezentúl megadná beleegyezését az állandó bejelen­téshez. Ha mindazonáltal a jelen körülmények között ama törvények teljes és közvetlen revízióját az adott értelemben nem lehetne keresztül­vinni, úgy az alulírott bíboros államtitkár fel van hatalmazva annak kijelentésére, hogy a Szentatya kész azonnal megengedni az állandó bejelentést azon felelet értelmében, mely a márczius 26.-Í jegyzékben a porosz küldöttségnek ugyanaz napról keltezett iratának harmadik kérdésére adatott, mihelyt a szentszék ilynemű revízió 1 e g- közelebbi folyamatba vételéről hivatalos biztosítást nyer. Ez utóbbi ajánlatokból a porosz kormány a Szentatyának a val­lási béke helyreállítását czélzó változatlan gondoskodásának újabb bi­zonyítékát, valamint az akadályok elmozdításában és a békét biztosító eszközök megválogatásában való törhetetlen fáradozását láthatja. Ezek után szerencséjének tartja az alulírott államtitkár, hogy Méltóságodat kiváló nagyrabecsüléséről biztosíthatja. J a c o b i n i L. bib. Méltóságos M o n t s gróf királyi ügyvivő úrnak.“ Ily körülmények között végre elfogadta az urak háza, április 13.-i teljes ülésében a Kopp-féle indítványokat -—még pedig kétharmad szótöbbséggel. ') A püspök ez alkalommal beszédet tartott, melyben töb­bek közt kijelentette, hogy még az esetben is, ha indítványai elfogadtatnak, a még fenálló törvényhozás hátralevő része további, beható revíziót igényel. Minden esetre reméli, hogy a revíziót illetőleg egyezség jő majd létre, miután a szentszék *) *) A püspöknek más, még a vita folyamában tett negyedik indítvá­nyát, mely az egyházi elöljáróságban való elnöklést az ország valamennyi részében, tehát a Rajna bal partján is, a hol a franczia jog érvényesül, a plébános számára követelte, elvetették. Ugyanígy járt a lengyeleknek egyik indítványa, mely a gnesen-poseni és kulmi lengyel püspökségek kivételes törvényeinek megszüntetését kivánta, A püspök ezen indítványt szintén pártolta. Munkálatok Gl. évf. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom