Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)

Jegyzői jelentés

ÍC ^

i ê % P á 4M -- ®X^ yjÁm

**4 . * F ^V,

rrxr^Är^ÄTTÄr ./

JEGYZŐI JELENTÉS.

időn az utas útjának czéljához közeledik, lelkében önkénytelenül még egyszer megjárja az utat, melyet tett ; még egyszer örömmel töltik el útjának kedves emlékű mozzanatai, még egyszer szomorúság fogja el keblét, ha netán valami kellemetlenségnek, bajnak már-már behegedt sebeit szakítja föl emlékezete, de csak rövidke pillanatig, hogy helyet engedjen az átélt, elmúlt szerencsétlenség fölött való vigasztaló megnyugvásnak, helyet engedjen az előtérbe nyomuló öröm-érzelmeknek,

Mi is eljutottunk — nem ugyan egész vándorutunknak, de Iskolánk életében elég jelentékeny részének végéhez. Felújulnak lelki szemeink előtt a lefolyt év örömei, bajai, küzdelmei, melyek közt Iskolánknak annyi év dicsőségével megkoszorúzott zászlaját előbbre vinni törekedtünk. Nem volnánk őszinték, ha meg nem vallanók, hogy voltak pillanatok, midőn már-már le kellett mondanunk ama reményről, hogy jelen évi működésünk eredménye — ha csak szerény mértékben is — képes lesz versenyezni a közelmúlt esztendők szellemi termékeivel. De reméltünk és reményünkben nem is csalatkoztunk. Elnökünk lelkesítő szava végre fölrázta az Iskolát alélt- ságából, kilépett a síkra, s szorgalmával fátyolt borított a múltra, ügybuzgalmával feledtette a tétlenség gyászos napjak.

Fs az Iskola ez örvendetes föllendülésnek külső jelét is adta, főleg a szentséges Atyánk XIII. Leo pápa kettős jubileuma alkalmából tartott nyilvános ünnepélyen, melyen a mélyen t. érdeklődők örömmel győződtek meg, hogy ősi zászlónkat fennen lobogtatjuk ; másrészt pedig az ő magas elismerésük