Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
Az első törvényhozási intézkedések
AZ ELSŐ TÖRVÉNYHOZÁSI INTÉZKEDÉSEK 259 nézve, akkor annak foganatosítása előtt az állam helybenhagyása kérendő.“ Fennebb láttuk, hogy annak idején Landenberg vallásügyi miniszter világosan bevallotta, hogy „az alkotmánylevélben foglalt okokon kívül az állam részéről az egyházi fegyelem foganatosításába vágó semmiféle befolyásnak sincs helye.“ Mindazonáltal Fáik dr. az alkotmány által tízszer is felfüggesztett általános hazai jogra hivatkozott. Márczius 30.-án kelt feleletében a püspök rá is mutatott a miniszter követelésének alkotmányellenességére és kétségbevonta egyúttal, hogy a kiközösítés, mint tisztán egyházi rendszabály, a kiközösítettnek polgári becsületét megtámadhatná, annál is inkább, mivel a IX. Pius által kiadott „Apostolicae sedis“ czímű bulla folytán az excommunicatio minor büntetése, mely a kiközösítettékkel való meg nem engedett érintkezésre szabatott, elesik és így a polgári érintkezés miatt, a mennyiben ez nem foglal magában az egyház ellen elkövetett vétségben való részvételt, egyáltalán semmiféle egyházi büntetés nincs kiszabva. A püspök mindjárt a bevezetésben kinyilvánította, hogy ha esetleg az állami hatóság véleménye szerint az egyházjognak és az államnak határozatai közt ellenmondás forogna fönn, annak az ellenmondásnak megszüntetése nem egyes püspök, hanem a legfőbb állami és egyházi hatóság dolga. Mig ez meg nem történik, a püspököknek a hit dolgában az egyház szabályai szerint kell eljárniok. Ez utóbbi mondat képezte a püspök és a miniszter közt megindult huzamos levélváltásnak kiinduló pontját, a mely levélváltáshoz a Nyugat-Poroszországnak és Ermland- nak Poroszországgal történt egyesülése emlékére tervezett 100 éves jubileum miatt — a mely Marienburgban tartandó ünnepségen a püspök is részt akart venni — még a királylyal és az államkanczellárral folytatott levélváltás is hozzájárult. Fáik dr. azonnal arra törekedett, hogy az egész vitának valamely elvet vessen alapul. A püspök az egyházi rendeleteket állami törvények fölé helyezi, feleié márczius 21 .-én ; 17*