Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
Az első harczi intézkedések
168 MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM az, melyet Frankenberg gróf kapott Versailles-ban, szintén nem szólnak a centrum újjá szervezésének szükségéről. Itt is, ott is csak tényleges biztosítékokra fektettek súlyt. Nem akarták, hogy a túlnyomóan katholikus kerületekből oly férfiak kerüljenek ki, kik vallási kérdésekben a katholikus nép érdekei ellen szavaznának ; különben pedig teljesen tetszésükre bízták, mily politikai pártállást foglaljanak, mely párttal tartsanak. Hogy még 1870 végén is ezen nézeten voltak az akkor létezett „katholikus párt“ egyes előkelő tagjai, a t. k. ezen párt vezére, maga Reichensperger Péter képviselő is, mutatja Künzer dr. kanonok, szabadkonzervativ képviselőnek 1872-ben kelt boroszlói levele, melyben azon meghívásra válaszol, hogy az e közben megalakult sziléziai centrumba, vagy miként ott magát nevezte, keresztény-konzervatív pártba lépjen. Ezen irat, melyet annak idején az egész hivatalos és „szabadelvű“ sajtó kizsákmányolt s a melyet a „Bismarck nach dem Kriege“ czímű munkában a főhivatalos is lenyomat, így szólt : Tisztelettel alulirtat egy nagyrabecsült elnökség azon felhívással tisztelte meg, mellékelvén az u. n. sziléziai keresztény konzervatív választó kör programmját és határozatait, hogy nemcsak személyesen lépjen be az említett körbe, hanem kiterjedt személyes ismeretsége és mesz- szeható befolyása útján a kör czéljait általában, kiválóan pedig tagtársak szerzését, valamint a kerületi és helyi pártkörök alakítását is előmozdítsa. Alulirt, sajnos, nem tehet eleget e felhívásnak, mert a nevezett kör nem annyira a nép „keresztény-konzervatív“ érdekeivel látszik törődni, hanem határozatainak 1. §-a szerint főképen propagandát akar csinálni a törvényhozó gyűlés centrumpártjának, tehát a „keresztény- konzervatív“ takaró alatt egyoldalú politikai czélokra törekszik. A mily könnyen megbarátkoznék alulírott a kör általános és elasticus programm- jának lényegével, annyira vonakodik attól, hogy a centrumpárt vészteljes politikáját segítse előmozdítani. Ellensége a vallás belevonásának a politikába s a mig egyrészt teljes szabadságot követel a katholikusoknak a politikai ügyekben, addig másrészt a vallási ügyekben föltétlenül aláveti magát az Istentől rendelt tekintélynek. De a választandó képviselőket oda kényszeríteni, hogy a centrumpártba lépjenek, a politikát, melyet a nevezett párt folytat, nekik előírni s őket particularisticus irányba terelni : ép oly oktalan, mint erőszakos eljárás, milyet egyetlen egy igazán független és „keresztény-konzervatív“ férfiú sem engedhet meg magának, sőt min
