Cathrein Viktor: A szocziálizmus. Alapjainak és keresztülvihetőségének vizsgálata - 58. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1895)

Első fejezet. A szoczializmus fogalma és története

állani nem tudja. Arra kell tehát törekednie, hogy a munkások a szükséges munkaidőn túl lehetőleg sokáig dolgozzanak ; igyekeznie kell, hogy az olcsóbb női és gyermekmunkát al­kalmazza ; végre azon kell lennie, hogy a munkát műszaki berendezések által minél gyümölcsözőbbé tegye. Mert az a kö­rülmény, hogy az értékek nagyobb mennyisége legyen elő­állítható, a munkaerő csereértékére Marx szerint nincs befo­lyással; tehát nem a munkásnak, hanem a tőkepénzesnek válik hasznára. Ez utóbbi körülménynek a technika meglehetős nagy fejlettsége mellett az a következménye van, hogy a munkás mindinkább fölöslegessé válik. Mig a megelőző korszakban az ipar az önálló kézműveseket szorította le a küzdőtérről és a technika sajátságos tökéletlensége miatt in­kább extensive működött és ép azért mind nagyobb számú napszámosnak adott munkát, — a magasabb fokú ipari fejlettség mellett ennek ellenkezője áll be. Lehetőleg inten- z i V e törekszik dolgozni, azaz lehetőleg kevés számú mun­kással lehető legtöbb munkát kíván végezni és a mennyire lehetséges, a munkásokat technikai berendezések által fölös­legesekké tenni. A technika terén elért haladási vívmányok következtében manap, p. o. a szövő mesterember, ugyanannyi munkával százszor többet tud előállítani, mint ezen század elején. Ily mó­don aztán a gép mindig több és több munkást tesz fölöslegessé. Létrejő a bérmunkások nagy tömege, kik az ipar munkaszük­ségletét túlhaladják. Ezek képezik „az iparos tartalék-sereget“, mely a tőkepénzesnek minden pillanatban rendelkezésére áll és melyet az ipar akkor ránt elő, a mikor sürgősen és a szo­kottnál nagyobb arányokban dolgozik, hogy a bekövetkezendő iparpangás alkalmával „az utczára lökjön ki“. Ez az iparos tartalék-sereg („a fölösleges munkások se­rege“ ; erfurti programm) Marx szerint ólomsúlyként nehezedik a munkások lábára. Oly regulator ez, mely a munkabért oly alacsony niveaura szállítja le, mely a tőkepénzes szükségleté­nek megfelel. A törvény, mely a viszonylagos túlnépesedést, vagyis 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom