Hammerstein Lajos: Isten létének érvei. Munkálatok - 56/2. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)
XXVIII. Isten irgalmassága
Isten irgalmassága. 261 kutyát és aztán izzó tűkkel kínozza ; nem örülne-e ön, ha e kis gonosztevőt hatalmasan elvernék ? De hisz az fájna a szegénykének ! Mindegy ; megérdemelte. így van ez a pokol örök kínjával is. Fáj ez is, de megérdemlett büntetés. És ha jobban fáj a múló testi büntetésnél, ámde a bűn nagyobb rossz, mint az állatkínzás, ha ennek vétkes voltától eltekintünk. Különben Theologus uram, ellenvetéseit könnyen fordíthatom ön ellen. Ön azért tagadja Isten létét, mert különben hinnie kellene a pokolban is. Jól van! Tagadja hát ez Istent De e tagadása által nemcsak a poklot, hanem a mennyországot is eltagadja, s az ember a teremtmények legszánan- dóbbika lesz. Fölülkerekedik mindenféle bűn ; az erősebb elnyomja a gyöngébbet mint a tigris zsákmányát, s a gyöngébb számára még reménysugara sincs a túlvilági jutalomnak. A boldogság után való vágy, mely az ember szivében olthatatlanul lobog s e világon sohsem talál teljes kielégítésre, elveszt minden reményt, hogy a túlvilágon Isten látása által kielégítést nyerend. A boldogság után való vágyról találóan mondja P. Pesch »Welträthsel«-jeiben : »A teremtés nem üz gúnyt a drágakővel, melyet létrehozott és a legnagyobb jó, mely osztályrészemül jutott, nem adatott hasztalan kínzásomra. A növény nem tudja, mit tesz érezni, mert nincs érzésre teremtve. Az állat semmit sem tud az igazságosságról és boldogságról, mert nincs arra teremtve. Az emberi szellemben ezen eszmék természetszerű sajátságok és kiölhetlen kellékek; van jövőjük és be kell teljesedniük. »Vagy tévedt a Teremtő — mondja Herder — azon czélban, melyet elénk tűzött és a szervezetben, melyet annak elérésére oly művészileg alkotott meg: vagy túlhaladja létünket azon czél és a föld csak gyakorló tér, előkészítő hely.« Ugyanezen értelemben mondá Jean Paul, Herder sírja fölött eme megragadó szavakat: »Hanem volna halhatatlanság, úgy a földi élet. csak esti pír csupán s nem hajnalpír : ha a fönséges lelket is leboesátjuk a test után a sírba, oh akkor nem tudom, hogy nagy férfiak sírjánál miért nem teszünk úgy pusztán, kétségbeesésből, mint a vadak s régi népek tettek reménységből; miért nem ugrunk tánuk a
