Hammerstein Lajos: Isten létének érvei. Munkálatok - 56/2. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)
XXVIII. Isten irgalmassága
262 Munkálatok 56. évfolyam. sírba, mint ezek fejedelmeik után, hogy az esztelen, erőszakos szív lángolását kioltsuk, mely minden áron valami isteniért, valami örökkévalóért vágyik dobogni.« »Az embert hatalmas erő hajtja az állatias, a múlandó fölé; ösztönzi, hogy gondoljon, akarjon, törekedjék arra, a mi az örökkévalóságba nyúlik. Ha nem léteznék örökkévalóság, akkor az ember élete iszonyú szemfényvesztés volna. Míg különben a természet minden teremtményének kezdetüknek megfelelő véget ad, egyedül a fönséges fogalmak és törekvések, melyekre az emberi szellem teremtve van, volnának csak arra valók, hogy a homokban vagy jobban mondva a föld sarában veszszenek el. Az egész földi élet csak előjáték, kérdőjel, melyre csupán az örökkévalóság adhat feleletet. A földi vég mindezzel kiáltó ellentétben áll.«1) Tehát a mindenség csodálatos összhangja, melyet még a hitetlenek között is sokan elismernek, azt követeli, hogy az embernek kilátása legyen egy túlvilágra, melyben örök boldogságát, örök jutalmát el fogja venni. De erre csak akkor van kilátás, ha személyes, világon kívül levő Isten létezik. S ezért az ember szívében lakó igazságszeretet, mely követeli, hogy a földi egyenlőtlenségek a túlvilágon kiegyenlítésre találjanak, s ép így az emberi szívben rejlő vágy oly kimondhatatlan boldogság után, milyet e világ nem adhat, új érvet szolgáltatnak Isten létezésére. Mert Isten nélkül nincs a túlvilágon jutalom, Isten nélkül nincs mennyország. Természetes, hogy az örök boldogság elnyerése az ember erkölcsi életétől függ. Kezében van az örök boldogság és örök boldogtalanság közti választás. Ha vesz annyi fáradságot magának, hogy kutassa a természet tanúságait, melyek a személyes Isten és teremtő létezésére bizonyosságot nyújtanak ; ha levonja azon következtetést, hogy teremtőjét tisztelni, imádni s akaratát tudni tartozik ; s ha ezen kutatás további folyamatában eszét és akaratát aláveti azon kinyilatkoztatásnak, melyet Isten, a Teremtő és legfőbb törvényhozó teremtményeinek adott : akkor örök boldogság lesz ) Pesch, Welträthsel. II. 452, o.
