Hammerstein Lajos: Isten létének érvei. Munkálatok - 56/2. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)
XXVI. Az erkölcsi világrend
Az erkölcsi világrend. 223 művészete abban áll, hogy a dolgoknak egészen más neveket ad, mint a minőkön azokat valamennyi művelt nemzet nevezni szokta ; ő azt, a mi valamennyi nemzet szerint epikuri önzés, erkölcsi jónak nevezi ; azt állítja, hogy a kötelességnek vagy erkölcsi kötelezettségnek érzete múlékony és ugyanazon arányban fogy, a melyben az erkölcsiség növekszik (Spencer I. mű. 141. old.); valamennyi nép nézetével szemben azt állítja, hogy a kötelességérzet és erkölcsösség között ellentét van. Az ellen, hogy Spencer a szavakkal más fogalmakat köt össze, mint a minőket általánosan jelölnek, semmi kifogásom sincsen. Csak aztán ezen önmaga által készített etymologiával ne érvelne. Mert máskülönben én is bebizonyítom, hogy szobámban egész sor eredeti műremek van; ugyanis van Michel Angelo »Utolsó Ítélet «-e, Raphael sixtini Madonnája és Murillo »Koldusgyerekei.« De hogy jutok én szegény szerzetes létemre ily nagyszerű kincsekhez? Elárulom ön előtt titkomat: esernyőmet Michel Angelo »Utolsó itéleté«-nek, lámpámat sixtini Madonnának, czipőimet pedig Murillo Koldusgyerekeinek nevezem. Hasonlókép tesz Spencer, monismusuk Aristotelese. Azt nevezi erkölcsösségnek, a mit egy okos ember sem nevez annak. Hiszen kellett is ily szemfényvesztő fortélyhoz nyúlnia, hogy Isten nélkül erkölcsiséget létesítsen, mert máskép ez lehetetlen lett volna. Az erkölcsi törvény összes kötelességei, akár közvetlenül Istenre, akár embertársainkra vagy önmagunkra vonatkozzanak azok, végre mégis csak a teremtő Isten iránt való kötelességeinkben gyökereznek. Ha tehát oly férfiak, kik Isten létét tagadják, mint Spencer, Tyndall, Mill Stuart, Spinoza, Fichte, Hegel, Hackel, Schopenhauer, Hartmann, Strauss stb. vallásra vagy erkölcsre tartanak igényt, pusztán csak szójátékot űznek. » Vallás «-uk és »erkölcsiség«-ük oly kevéssé valóságos vallás és erkölcsiség, a mily kevéssé bor a festett víz. Különösen kitűnik ez a vallás fogalmánál. A vallás ugyanis nem egyéb, mint Isten tisztelete ; azonban az, a ki azt mondja, hogy nincs Isten, Istent nem tisztelheti. Az atheista tehát elvileg meg van fosztva minden vallástól és erkölcsiségtől ; a mit vallásnak és erkölcsiségnek szokott nevezni, nem más, mint ön-
