Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

*wm 254 Munkálatok. — A dogmatikus hagyomány. hagyományozott tan tisztán, sértetlenül megőriztessék. Ő előtte egyik ut nem nehezebb, mint a másik. S ha gondviselése kiterjedt a szentirás megőrzésére, nincs okunk, miért vonjuk meg e gondviselést a hagyománytól. Az eretnekek kik tizen- nyolcz .századon át ostromolták az egyházat nemcsak, hogy nem bizonyítanak a protestánsok mellett, hanem inkább a hagjm- mány mellett szólanak. Ők ugyanis nemcsak az élő szóbeli hagyományt kárhoztatták, hanem elvetették a szentirást is, ha. nem szólt mellettök s épen azért eljárásukból ép oly jog­gal lehet érvelni a szentirás, mint a hagyomány ellen. Azon­felül az eretnekek minden időben az egyház kárhoztató íté­letével sujtattak, ami fényes bizonyíték amellett, hogy az egyház éber figyelemmel gondozta, a kinyilatkoztatott tan szeplőtelen, tiszta megőrzését. A római pápák bűneivel elő­hozakodni elcsépelt dolog s nem mutat másra, mint a katho- likus egyház iránt érzett fekete gyűlöletre. Nem tagadjuk, hogy a pápai széken is ültek kevésbé méltó emberek ; elis­merjük, hogy voltak visszaélések, de hogy oly vérláz ító bűn­fészek volt volna a római pápák udvara, aminőnek a protes­tánsok hazudják, azt a történelemre támaszkodva, kereken tagadnunk kell. Soha nem volt eset, hogy a pápa valamely hitczikkelyfyel ellenkezőt tanított volna! A bűnt soha sem hirdették erénynek s az isteni kinyilatkoztatott igazság elle­neit azon pápák is vasszigorral büntették, akiket legjobban meghurczolnak a pápaság és a katholikus egyház ellenei. Különben is a hagyomány az egész egyház közkincse, melyre ezer és ezer hű pásztor, millió és millió hivő ügyel ! A leg­nagyobb képtelenség tehát azt állítani, hogy ez a hagyomány úgy könnyedén eltérhetett eredeti tisztaságától. Az a sötétnek rajzolt középkor épenséggel nem volt tudomány és vallási élet szempontjából oly sötét, amilyennek protestáns atyánk­fiái kürtölik. E kor a theologia terén olyan csillagokat tud felmutatni, amelyek még ma, századok után is vakító fény­nyel világítanak s Útmutatókul szolgálnak a tudomány embe­reinek. Az a sötét középkor lelkesedett a katholikus egyház tanaiért, amit bizonyít az első keresztes hadak szent lelkese­dése! Az a sötét középkor számos szentet adott a világnak kö­vetendő példákul ! Nincs tehát jogunk azt állítani, hogy e korban

Next

/
Oldalképek
Tartalom