Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
A dogmatikus hagyomány szükségessége. 221 mást nem tanított élő szóval, csak azt, amit két levelében megirva hagyott? Hát aztán? András, Tamás, Bertalan, Fülöp nemde irás nélkül, csupán élő szóval alapították meg és tartották össze a nekik jutott hitközségeket? Ismerjük el tehát amit tagadnunk nem lehet, hogy az apostoloktól nem az egész kinyilatkoztatott tant kaptuk Írásban, hanem egy része élő szóban jutott el hozzánk.“ 2. Azért is szükséges a hagyomány, mert a szentirásban sok homályos, nehezen érthető hely van, amelyeket élő szóban reánk maradt tanítás, hagyomány nélkül helyesen egyáltalában nem érthetünk meg. „A szentirás, hogy sz. Gergely hasonlatával éljek, olyan, mint a folyó ; csak felszínét látom, de a tulajdonképeni víztömeg ez alatt vagyon.“') S ha jól meggondoljuk a szentiratok tárgyának magasztosságát, hely és időbeli viszonyait, szóval mindazon körülményeket, melyek a kifejezésekre befolyással bírnak, egy cseppet sem tűnhetik fel különösnek, hogy sok helyütt homályosak. Már maga a tan fönsége és mélysége magával hozza, hogy azt bizony nem mindenki érti meg, különösen, ha hozzá teszszük, hogy az Írók egyszerű galilaeai halászok voltak, kiktől alig lehet megvárni, hogy természetfölötti igazságokat tudományos meghatározásokban, félre nem magyarázható kifejezésekkel írjanak le. A szentirásban sok képletes heszéd van, melyet a kellőleg nem képzett olvasó ha hall, nem ért meg ; vannak képek, hasonlatok, példabeszédek, közmondások, amelyek nem akárki előtt világosak. Hiszen maguk az apostolok is sokszor nem értették Krisztus Urunk tanítását s külön kellett megmagyarázni nekik a szavak értelmét. Szent Jeromos mondja, hogy csak magában a titkos jelenések könyvében annyi a szent titok, ahány szó van benne.2) Nem ritkák a szentirásban a látszólagos ellenmondások, így pl. Mózes azt Írja : hogy a zsidók 400 évig voltak Egyp- tomban ;3) sz. Pál apostol pedig, hogy 430 esztendeig.4) Jákob *) *) Epist. ad Leandrum praefigitur praef. in 1. Job. -} Ep. ad-Paulinum. ■') Gén. 15. 13. 4| Gal. lev. 3. 17.