Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

Kevélység és alázatosság. 55

ringatja magát. De magaviseleté és modora által sem tudja a világot szerencséjével, vagy mint ő gondolja, érdemeivel kibékíteni. Természettől nyers modora nem lesz finomabbá, beszédje, mely azelőtt sem volt kellemes hangzású, élesebb, kifejezésmódja határozottabb, hangja parancsoló lesz. Készen van a gőgös tőkepénzes.

Aki örökség útján lett gazdaggá, semmivel sem jobb, de kevésbé idegenít el, mert kicsinységekben nem olyan zsugori, mint az, ki lassankint szerezte vagyonát. Ennek még kevesebb oka van, hogy nagyra legyen vagyonával, melyét nem ő maga szerzett. Még azt a fáradságot sem vette magának, hogy felhasználjon valami alkalmas pillanatot, hogy a szerencsének tág kapút tárjon, hogy sorsjegyet vegyen, vagy valamely nyerészkedő üzletben részt vegyen. Elég, ha sajátkezű aláirása van az okmányon, mely őt örökössé nyilvánítja. A halál valamelyik szeretett vagy nem szeretett elhalálozottnak képében hozzálép a teli tállal és kínálja, hogy egyék. Érdem az, hogy hozzányúl? Van rá oka, hogy büszke legyen a teli tálra, melyet a halál készített számára? Nem vette magának a fáradságot, hogy meghaljon, hanem édes apja, fivére vagy unokabátyja volt oly kedves, hogy megtegye neki ezt a szolgálatot és ő —• nem utasította vissza, hogy bevezették az elhalálozottnak javaiba. Valóban ez oly megerőltetés, mely csodálatot érdemel.

De a büszke tőkepénzeseknek e példái még nem a leg- visszataszítóbbak, legundorítóbbak és legkiállhatatlanabbak. Sokkal rosszabb, ha a pénzember gőgjében föllázad polgári származása ellen, ha atyjának és nagyatyjának egyszerű neve neki igen köznapinak tetszik, ha nemesi czímerre vadász, ha kereskedésének czégjét egy darab kutyabőrrel akarja elfödni és ha az állami hatóságok előzékenyek irányában és többet adnak neki, mint amennyit remélt, pedig tudhatnák, hogy az új nemesi levél még telhetetlenebbé fogja őt tenni. A történelmi névvel bíró nemesség legalább tiszteletet gerjesztő személyes bátorságára hivatkozkozhatik, olyan tettre, melyet nem kell a nép szemei elől eltakarnia, hanem amelyet inkább dicséretesnek tartottak az egykoruak. E modern utonállónak, zsiványnak a nemesi osztályba való fölvétele — ki nem saját