Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
I. Rész. Fordítások
56 A modern társadalom hamis eszméi. bőrét koczkáztatja, ki nem is sajátját, hanem a másét teszi föl a »blatt«-ra, ki azzal a szándékkal lép a játékasztalhoz, hogy az ügyes bankárt, játszótársait és az egész játékbarlangot befonja — valamely még be nem fejezett, vagy csak tervezett rablókirándulásnak sokszor előzetes megjutalmazása, csak erkölcstelenítőleg hathat. Fölbátorítja a nemzetközi zsi- ványokat és oly határozatokat érlel, melyekre különben senki sem gondolt volna. A bárósított pénzember most egyenrangúnak tartja magát a keresztes vitézek utódaival. Mért ne ? Asztali edénye nehezebb és csinosabb is Sans-avoir grófénál, nejének drágább a fejdísze, mint Pretintaille márquisnéé, lovai Flunkenstein herczeg futtató lovaival versenyezhetnek. Ily kiváló erkölcsökkel biró embertől nem lehet rossz néven venni, ha élénkebb beszélgetés közben mindenkit leköpköd, ha megtörténik vele, hogy rendkívüli szórakozottságból a szájöblítő vizzel telt palaczkot asztali borosüvegnek nézvén, azt egy huzamra kiüríti, vagy ha néha a grammatika szabályait zseniális módon pofozza. A durva kezű pénzember tiszteletre méltó pátriárkává növekedett; reggelenkint kényelmes hálóköntösbe bújik. — Közönségesen az történik, hogy ami gyönge és finom, az évek múltával megdurvul, a pénzemberrel azonban fordítva áll a dolog. Bőre megfinomul, tüdeje és gyomra elkényesedik és megérjük a napot, melyen az anyagi burok, üzérkedő szellemének hüvelye, észrevétlenül légnemüvé változik. Mily boldog idő volt az, mikor megrakodva, mint a molnár szamara, az utczákon föl és alá futkoshatott! Ma csak megerőltetéssel tud elnyomni egy-egy jajkiáltást, ha érzékeny lába a kemény kövezetét éri. Kocsin viteti magát a börzére, a színházba, vissza palotájába és még az Entreprise des pompes funèbres is kocsin viteti a temetőbe, ami e köszvényes úri embernek mindenesetre nagy vigasztalás ; és ott, arka- diai sírboltjában, mely az egész temetőben a legterjedelmesebb1 átadják az örök — e szó mellé a mi pátriárkánk kérdőjelet tenne — nyugalomnak. A tiszteletreméltó pátriárka tiszteletreméltóságát folytonos nyögéssel és tagolatlan kiáltásokkal nyilvánítja, melyek
