Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)

Második könyv

Az Ur imádsága, vagyis a Miatyánk.

339

Szeretet és gondviselés, tisztelet és fegyelem, szóval minden, de minden benfóglaltatik ezen szóban: »Atya«. E név, atya, a legédesebb, legkedvesebb és legjobban kifejezi Istennek irányunkban való kimondhatatlan szeretetét.

Jóllehet ő a mi Urunk és Teremtőnk, mégis e néven akar általunk neveztetni, fel akarván bennünket bátorítani, hogy könyörgéseinket ne szolgai félelemmel, hanem gyermeki bizalommal intézzük hozzá.

Isten ugyan, mint teremtő és kormányzó, minden ember atyja, de sokkal különösebb és kitünőbb módon atyja a keresztényeknek a megváltás müve által, mivel őket egyszülött Fiában, a mi Urunk Jézus Krisztusban, gyermekeivé fogadta, midőn a szent keresztség vizében újjászülettek.

Eme édes név, atya, biztosít bennünket arról, hogy isteni Gondviselés őrködik felettünk, még pedig oly gondos szeretettel, hogy minden ember mellé, bármily alacsony származású és kicsiny legyen is a világ szemeiben, élte első pillanatától kezdve őrzőangyalt adott. Eme név biztosít bennünket, hogy az életünk fentartására szükséges dolgokban sohasem fogunk hiányt szenvedni, sőt, ami még sokkal fontosabb, kezességet nyújt arra nézve is, hogy az égben az örökkévaló boldogságnak hervadhatatlan koszorúja van számunkra fentartva.

Az atyának feladata továbbá, a gyermekeket, ha szükséges, a helyes útra terelni és megfenyíteni, de nem gyűlöletből, hanem szeretetből. Végre az atya név felkölti bennünk a tisztelet és becsülés érzelmét és ama nem szolgai, hanem szeretetteljes gyermeki félelmet, amely, ha szerető atyjának arczát nem is látja, fél őt megsérteni, nehogy méltatlanná váljék előtte megjelenni.

Ezen és hasonló gondolatok fejtegetése által mutassa meg az atya gyermekeinek, mennyire kötelezve vagyunk Istennek határtalan szeretetéért viszont-szeretettel adózni ; továbbá, hogy mily nagy bizalommal kell az isteni irgalmasság trónja elé lépnünk ; végre hogy vigasztaljuk magunkat ezen élet nyomorúságai között és sohase veszítsük el bátorságunkat, hanem alázattal csókoljuk az Űr atyai kezét ép úgy, midőn szerencsével halmoz el, mint midőn bajokkal látogat.

22*