Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)
Második könyv
222 Második könyv. 72. fejezet. mint tudjuk — a híres I. Theodosius császár. Szent Ambrus eltiltotta őt a templomba való bemeneteltől, mert egy lázadó városon borzasztó boszút állott. Ezen fejedelem nemcsak hogy engedelmeskedett a szent püspöknek, hanem alázatosan fogadta a feladott elégtételt és nem vonakodott annak magát nyilvánosan, az egész nép jelenlétében alávetni. És csakugyan, egy kis megfontolás után belátja az ember, hogy maga magát tiszteli meg, aki a pap előtt magát megalázza ; mert minden efféle tisztelet leginkább Istenre magára, vagy Jézus Krisztusra az örök főpapra száll vissza, aki az apostolokhoz és azok utódaihoz, az ő földi helytartóihoz így szólott : »Aki titeket hallgat,engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg.«1) Mint már mondottam, a szülők iránt azáltal is tiszteletet tanúsítunk, ha szükségükben segítségükre sietünk. Azért a családapának kötelessége gyermekeire, különösen ha már idősebbek, akként hatni, hogy nagylelküeknek mutassák magukat az adakozásban lelkipásztoraik, az egyházi elöljárók és a szerzetesek iránt, akik Isten iránt való szeretet- ből szegényekké lettek és zárdába vonultak, akik nekünk az evangéliumot hirdetik és lelki táplálékot nyújtanak. »Ha mi nektek lelkieket vetettünk«, mondja sz. Pál, »nagy dolog-e, ha mi nálatok a testiekből aratunk.«2) A korinthusi hívekhez-intézett első levél igen szép gondolatokat foglal magában e tárgyra vonatkozólag. Az apostol a katonák, a földmíves, a pásztor és a vinczellér példájára utal s kimutatja, mily méltányos és igazságos dolog, hogy a lelkiatyákat és lelkipásztorokat szükségükben támogassuk s őket fentartsuk. Azért nagy bűnt követnek el azok, akik a templomot javaitól megfosztják és a köteles tizedet és járulékaikat megkevesbitik, vagy csak nagvnehezen adják meg, holott pedig még önként sokkal több adományt kellene felajánlaniok. Az emberek nem tudják felfogni, hogy fölér egy nagy nyereséggel, jövedelmes üzlettel s egy bőven ') Luk. 10, 16. *) Kor. I. 9, 11.
