Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
IV. A kiváló médiumok és mutatványaik
211 nyira mindkét táblától, és felkért, hogy jobbommal fedjem be kezeit. Alig hogy ez megtörtént, máris a táblák egyikén, azok közül, melyeket az asztallapra erősen lenyomtam, világosan írni hallottam. Miután, a mint szokás, három gyorsan egymásután következő karczolás által jelezve lett, hogy az irás be van fejezve, szétvettem a két táblát és — természetesen — azt vártam, hogy az asztal felett lévő táblán lesz az irás, mivel az asztallapon a palavessző még azon a helyen volt, a hova egy percz- czel előbb tettem. Mily nagy lön azonban csodálkozásunk, midőn az alsó tábla asztallap felé fordított oldalán volt az irás, mintha csak a palavessző a 3 4 hüvelknyi vastagságú erős tölgylapon keresztül irt volna.« *) »Május 5-én all órakor tartandó ülésen kifejeztem S1 a de ur előtt azon óhajomat, hogy még egyszer látni szeretném valamely tárgynak olyan feltűnő el- és ismét előtünését, mint a múlt de- czëmberben történt. »Slade rögtön kész volt a kísérletre és felkérte Hoffmann urat, hogy adjon neki egy könyvet ; ez utóbbi erre levett a falon levő könyvpolczról egy nyolczadrész alakban nyomott és kötött könyvet. Slade ezt egy palatáblára, azt pedig részben az asztallap széle alá tette, és erre a táblát rögtön könyv nélkül húzta elő. Gondosan megvizsgáltuk a játékasztalt minden oldalról, kívül és belül. A kis szobát is szintén megvizsgáltuk, de mind hiába, a könyv eltűnt. Körülbelül 5 perez múlva további észlelés végett ismét helyet foglaltunk az asztal körül, Slade velem szemben, Hoffmann kettőnk között baloldalomon. Alig hogy leültünk, a könyv a szoba tetejéről az asztalra esett, miközben útjában meglehetős erősen súrolta jobb fülemet. Az irány, a melyben az felülről leesett, egy, felül és hátam mögött levő pontból kiinduló vonalnak felelt meg. Slade ez alatt előttem ült és mindkét kezét nyugodtan az asztalon tartotta. Kevéssel az előtt azt állította, hogy — mint rendesen az ily fizikai tüneményeknél vele történni szokott — fénypontokat lát, részint a levegőben lebegve, részint magukon a testeken, de a melyekből sem én, sem barátom nem láttunk soha semmit. *) I. m. III. k. 259. s köv. 1. 14*
