Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra
Az istentelenek már e földön is boldogtalanok. 33 5. Isten, a legfőbb boldogság forrása. E. : Örülök, hogy jön Atyám, hogy a tegnapi beszélgetést tovább fűzzük. — Van-e még több bizonyítéka is az Isten létezésére ? A. : Hát nem elégszik meg az eddigiekkel ? E. : A mi az értelmet illeti, igenis megelégszem. De a szív is megköveteli a magáét. Más szavakkal : belátom, hogy sem a világ létezése, mozgása, változása és csodálatos rendje, sem különösen a jó és rósz közötti különbség nem magyarázható meg teremtő, a minden lény, minden igazság és minden erkölcsi jó alapoka nélkül. Hanem ezen megismerés bizonyos tekintetben hidegen hagy engem. Mert egy részről itt állanak az élet vidám gyönyörei. a gondolat és cselekvés korlátlan szabadsága ; a másik részről pedig, t. i. a hol az Istent elismerem, megkötöttnek, szabadságomtól megfosztottnak érzem magamat s minden sötét színben tűnik fel előttem. A.: Engedje meg, hogy a dolgot egy kissé máskép szemléljem és pedig mind az istentelenségnek Ön által leirt vidámsága és gyönyörei, mind az Isten elismerésében Ön által talált sötét színek szempontjából. Hát az atheismus tényleg boldoggá teszi-e követőit ? Arról nem is beszélek, hogy okvetlenül a pokol örök kínjaival kell végződnie ; azt most egyelőre mellőzzük. Én csak azt kérdem : boldoggá teszi-e követőit ez életben az istentelen életbölcselet ? Vegyünk fel egy gazdag, fiatal, egészséges s mindenkitől szeretve tisztelt atheistát. Megelégedetté teszik-e őt ezek ? Nem kell-e folyton arra gondolnia, hogy mindennap öregszik s közelebb van a halálhoz ? Hogy egész boldogsága legfeljebb egy pár évtizedig tart ? Nem gyötri-e mindig a kínos bizonytalanság, hogy mi lesz azután ? De mégis tegyük fel, hogy sikerült magát annyira elkábítania, hogy nem is gondol többé a halálra ; valóban megelégedett lesz-e akkor élete ? Vájjon a bálok, hangver3 Edgár, vagy atlieizmusról a tiszta igazságra.
