Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Vallás és szinpad, vagyis a dráma valláserkölcsi szempontból tekintve
318 Vallás és színpad. Már pedig helyesen jegyzi meg ide vonatkozólag Cantu Caesar, hogy: „Az irodalom oly nemének, mely minden népnél, legyenek azok bárdolatlanok vagy műveltek, — oly művészetnek, mely a bölcselet és vallás kettős befolyása alatt fejlődött, bizonnyára az emberi természet mélyében kell gyökeredznie s ennél fogva megérdemli, hogy figyelmet fordítsunk rá.“ S nem ez általános érdeklődésről s a színművészet egyetemes hatásáról tesz-e bizonyságot a mindennapi tapasztalás is ? A nép ma is csak oly szájtátva és önfeledten bámulja meg a tréfás mutatványokat, némajátékokat, színházi látványosságokat, elkezdve az alsóbbrendű „Paprika Jancsi“-féle bohóskodásoktól fel egész az „Utazás a holdba“ s az „Utazás a föld körűi“ czimű fényes kiállítású előadásokig, mint az ó-kori Thespis szekérről tartott komédiáit. Hajdan a sanyargó rómaiak azt kiáltozva, hogy. panem et circenses!“ a mindennapi táplálékon kivűl a circusi látványosságokban összpontosították minden vágyaikat. S ma talán másként vagyunk ? Tartsunk csak szemlét nagyobb városainkban, különösen midőn valami színpadi újdonság bemutatása van készülőben. Ép oly csoportosan tódul a nép a színházi pénztárhoz, mint a sütők boltjaiba vagy a mészárszékbe, hol a szükséges élelmi szereket vásárolja. S midőn valamely világhírű művésznő, pl. Sarah Bernhard vándorol egyik fővárosból a másikba, hogy bravour-szerepeiben elragadó művészetét bemutassa, hány család ruhatárából vándorol egy-két darab a zálogházba, hányán koplalnak s böjlölnek inkább, csakhogy a felsrófolt belépti díjért egy színházi jegyet válthassanak? Oh napjainkban, midőn az anyagias érzéki irány a szellemi felett túlsúlyban van, bizonyos alkalmakkor egész a kórságig fokozódik a színművészet iránt való lázas lelkesedés ! A közönségnek e határt nem ismerő vonzalmából helyesen következtethetünk a színi előadások jelentőségére. Végűi a színházak száma is ékesszólóan tanúskodik azon