Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra
A tridenti zsinat tana a megígazulásról. 197 Ígért Szentlélekkel, ki záloga a mi örökségünknek ; kiérdemlője pedig az ő szeretett egyszülött Fia, ami Urunk .Jézus Krisztus, ki nekünk, midőn ellenségek voltunk túláradó szeretetből, melylyel szeretett minket, a kereszten való legszentébb szenvedése által a megigazulást kiérdemelte, és az Atya Istennek helyettünk eleget tett ; végre eszközlője : a keresztség szentsége, mely a hitnek szentsége, a mely nélkül senki meg nem igazul ; végtére, egyedüli alaki oka e megigazulásnak : Isten igazságossága, nem az, mely által Ő maga is igaz, de mely által minket is igazakká tesz, melylyel t. i. megajándékozva, megújulunk, hogy ne csupán igazaknak tartassunk, hanem hogy valóban igazaknak neveztessünk és igazak legyünk, miután az igazságot magunkba fogadjuk mindegyik olyan mértékben, amint azt a Szentlélek osztogatja az egyeseknek amint akarja, kinek-kinek a saját előkészülete és együtt munkálkodása szerint. Mert jóllehet senki meg nem igazulhat, csak az, ki Jézus Krisztus szenvedésének érdemeiben részesül, ez mégis megtörténik az istentelennek megigazulásánál, midőn ugyancsak azon legszentebb szenvedésnek érdeme által, Istennek szeretete azok szivében, kik megigazulnak, kiöntetik és ott marad ; úgy hogy az ember épen a megigazulásban a bűnök bocsánatával együtt a hitet, reményt és szeretetet is megnyeri, Jézus Krisztus által, akibe mintegy beoltatik. Mert a hit, ha a remény és szeretet hozzá nem járulnak, sem tökéletesen nem egyesít Krisztussal, sem pedig Krisztus testének eleven tagjává senkit nem tesz. Azért egész joggal lehet mondani : hogy a hit jó cselekedetek nélkül holt és semmit sem ér, és hogy a körülmetélés épen úgy nem használ semmit, mint a körűlmetélet- lenség, hanem a hit, mely a szeretet által munkálkodik. Ezen hitet kívánják a hitujonczok az apostoli hagyomány szerint, az egyháztól a keresztség szentsége előtt, midőn a hitet kérik, mely az örök életet megadja, melyet a remény és szeretet nélkül meg nem adhat a hit. S azért hallják rögtön Jézus szavát : „Ha az életre be akarsz menni, tartsd meg a parancsolatokat“ .... „Midőn pedig az apostol azt mondja, hogy az ember a hitből a kegyelem által igazúl meg, ezen szavakat oly érte-