Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
2. §. A szegúnyápolás újjászervezése és a régi egyház alapelvei. 9 bői, hogy azok elszegényedésének oka s magaviseletök iránt tájékozva legyen. Ugyanígy a hajléktalan szegényeket is össze kellene Írni, megállapítani, hogy segélyre szorulnak, s a nyavalyások állapotát orvosokkal kellene megvizsgáltatni. Mindezen osztályok gondozásánál f ő e 1 v gyanánt a munka isteni parancsa tekintendő. ') E szerint mindenki tartozik önmaga megkeresni kenyerét, a mennyiben erre képes. A s z e - gény -rendszabályzat második főelve az legyen, hogy a koldulás minden szín alatt eltiltássák. Hogy e két alapelv kivihető legyen, legelőször is orvosok segéd-kezesével külön kell választani a munkaképtelen egyéneket. A munkaképes egyének közül aztán azokat, kik idegenek, a szükséges útiköltséggel ellátva haza kell küldeni; az országba valók közül pedig azokat, kik semmiféle mesterséget sem tanultak, nyilvános munkákra kell alkalmazni, melyekhez nem kell különös képesítés. Itt ismét azokat, kik pazar életmódjok miatt jutottak szegénységre, nehezebb munkákra kell fogni s keményebben kell bánni velők. Az elszegényedett iparosokat vagy más iparos mesterek műhelyeiben kell alkalmazni, vagy szükséges segélyezésben részesítendők, hogy önállóan folytathassák mesterségüket. Soha sincs hiány dologban, főkép fiatalok számára ; hisz a selyemszövők a miatt panaszkodtak, hogy nem kapnak elég inast, pedig az eltartáson kivül naponkint egy stübert (41/2 fillér) ajánlottak, mert a szülők azt mondták, hogy gyermekeik többet keresnek, ha koldulnak. Ha egyszerre lehetetlen volna valamennyi munkaképes szegénynek hajlékot szerezni , úgy egyidőre a szegényházban kellene őket elszállásolni. Ugyanitt kellene a szegény utasokat is befogadni s innen a legközelebbi városig szükséges útiköltséggel útnak ereszteni. Munkaképes embert nem kellene tűrni a kórházakban, s ha mindamellett mégis akadna egy-kettő, ki ott családi alapítványból helyet nyerne, az ilyeneket is munkára kellene fogni. Ha az ily intézetek idő folytán visszaélések következtében előkelő ha- jadonok tápintézeteivé alakúltak volna át, újra visszaadandók eredeti rendeltetésöknek. Minden haszontalan bútorzatot el kell onnan távolítani és eladni. A betegek orvosi kezelés alatt álljanak, s ellátásuk bőséges, de ne pazar legyen. Még a vakokat sem kell tétlenül üldögélni hagyni, hanem mindegyiküket olyféle munkára alkalmazni, mely által részben megbirják keresni kenyeröx) J. L. Vives, De subv. paup. 1. 2, n. 25: Ante omnia illud decernendum, quod Dominus generi humano tamquam pro mulcta criminis indixit : ut unusquisque edat panem suum labore suo quaesitum.
