Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
2. §. A szegényápolás újjászervezése és a régi egyház alapelvei. 15 is merülhetnek fel, s ilyenkor a rendes segélyezési eszközök nem elegendők. Ily esetekben maga a szegényápolás megengedheti, hogy a szegények kéregessenek, amint ezt a sz. atyák is megengedték, s a német városok szegény-rendeleteiben is kifejezést nyert. Természetesen e kéregetés nem történhetett minden rend nélkül. A szentatyák nyomorék és gyenge egyéneket választottak ki, hogy a templom előudvarában a gazdag és vagyonos emberek jószivű- ségéhez fordulhassanak. V. Kái'oly császár törvényhozása, mely 1531. okt. 7-ről származik, mint már említettük, hasonlóképen elrendeli, hogy a szegényápolás bizonyos egyéneknek megengedheti a koldúlást, de ezek aztán valamely külső jel által tartoznak magokat felismerhetőkké tenni. Egy magában álló város, aminő Ypern, gazdag alapítványaiból könnyen eltarthatta összes szegényeit s azért a koldulást bátran megtilthatta falain belül. De az oly törvényhozásnak, mely egy egész ország számára készült, minő V. Károly császáré, egyes községek szorult helyzetére és esetleg rossz esztendők bekövetkez- lietésére is tekintettel kell lennie, s a koldúlást, bár némi megszorításokkal, megengednie. Még eddig semmiféle törvényhozásnak, semmiféle szegényápolásnak sem sikerült soha a koldúlást teljesen megszüntetni s ez nem is fog sohasem sikerülni, miután a nyomornak annyi mindenféle nyilvánúlásai vannak, hogy a magánjótékonyságnak is még mindig tág tér nyilik a munkálkodásra. Épen a 17. és 18. században volt legelterjedtebb a koldulás, a midőn azt a legszigorúbb rendszabályok tilalmazták. Napjainkban meg épen nem lehet még csak gondolni sem a koldúlás megszüntetésére, mikor a szükségben szenvedő csavargók lígyszólván országos csapássá váltak. Minél szőkébb térre szorítják a magánjótékonyságot s minél szélesebbre terjesztik a hivatalos szegényápolás hatáskörét, annál bajosabb lesz a koldúlás kérdésének megoldása. Á 'magánjótékonyság van hivatva úttörőül s alapul szolgálni, ennek kell a nyomor enyhítésére sietnie a család körében, a hol lehet az egész házban, sőt még a környékben is. A hol a jótékonyság e neme megszűnt, ott a szegényápolás részéről a legnagyobb erőmegfeszítés is sikertelen marad. Innen van, hogy a Sorbonne közzétett nyilatkozatában a szentirás és az egész egyházi hagyomány tanával egyetértőleg elengedhetetlen kellék gyanánt követeli meg az irgalmasság cselekedeteinek egyesek által való gyakorlását s joggal emelte ki azon alapelvet, hogy a gazdagoknak nem szabad beérniök azzal, hogy járulékaikat a szegényápolási pénztárba befizették, hanem mindenütt segélyre készen
