Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
2. §. A szegényápolás újjászervezése és a régi egyház alapelvei. 13 város tanácsát arra, hogy a legilletékesebb és legtekintélyesebb theologiai testülethez, a hittudományok legünnepeltebb képviselőihez, a párizsi Sorbonne-hoz forduljon tanácsért. A Sorbonne 1531. január 16-áról keltezett nyilatkozatában az yperni szegény- rendeletetJ) ép oly fontos, mint hasznos és üdvös intézménynek mondja, mely a sz. Írással, az apostolok s a régi egyház rendeletéivel teljes összhangban fog állani, ha a következő pontokat szem előtt fogja tartani: 1. Elfogadtatván ezen alakjában a szegényápolás, oly gonddal kell azt vezetni, hogy a koldulás végleges megszüntetésének következtében egy hazai vagy külföldi koldús se jusson végső, vagy csak nagyon komoly szükségbe is. 2. Ha a közös szegénypénztárból nem lehetne valamennyi szegényt ilyképen ellátni, akkor a koldulást nem volna szabad nekik egyszerűen megtiltani. 3. A gazdagoknak nem szabad azt hinniök, hogy az említett pénztárba befizetett adományok által megszabadultak azon kötelességtől, mely szerint az oly szegényeket, kikről tudják, hogy vagy minden, vagy majdnem minden életfentartási eszközöktől megfosztvák, segélyezni tartoznak. 4. Ezen rendelet senkit sem gátolhat abban, hogy bármely neki tetsző módon gyakorolja az irgalmasság cselekedeteit. 5. Szorgosan kell ügyelni, hogy a szűkölködőkről való gondoskodás ürügye alatt holmi egyházi javak rendeltetésüktől jogtalanul el ne idegenítessenek ; ha mindjárt másrészt a papságnak állandóan szoros kötelessége is jövedelmét a szeretet parancsai szerint felhasználni. 6. Az egyháztól jóváhagyott koldúló szerzeteket nem szabad az alamizsna-gyűjtéstől eltiltani. 7. Végül e rendszabály által a környékbeli falvak szegényeit sem szabad megfosztani a szükséges segélyezéstől, ha ezek akár végső, akár csak komoly szükségben is volnának ; azért ily esetben vagy meg kellene nekik engedni a koldúlást, vagy a városi szegény-pénztárból segélyezni őket. A befejezésben megnyugtatásképen hozzáteszik a párizsi hittudósok, hogy ezen észrevételek s megszorítások által épen nem volt szándékukban a szegény törvényhozást megtámadni, mely már eddig is oly áldásosnak bizonyult, hanem inkább csak azt akarták hangsúlyozni, hogy a megállapított rendszabályokat nem kell úgy tekinteni, mint ha változ- hatlanok volnának, sőt ellenkezőleg, a legnagyobb tapintattal azon kell lenni, hogy azok a fennálló viszonyokhoz alkalmaztassanak.4) 1) Formam provisionis pauperum, per magistratum Hyperium inductam, rem quidem arduam, sed utilem censemus, piam et salutarem, nec litteris evan- gelicis apostolicis aut maiorum exemplis repugnantem. 2) Imprimis quod tanta sollicitudine et diligentia ea forma observetur, quod pauperibus omnibus ad curam civitatis spectantibus sufficienter et honeste