Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
1. §. Gazdasági s társadalom-politikai állapotok. 5 seit. Azelőtt tárt karokkal fogadták a városok a vidéki népesség feleslegét, de most, miután az ipar kizárólag a czékrendszer korlátain belül szervezkedett, minden idegen előtt bezárták kapuikat. Ennek természetes következménye az volt, hogy a koldulás nagyobb mérvben terjedt, miután a falusi proletárság arra adta magát. E tekintetben az akkori kor határozott ellentétet tüntet fel a mai társadalmi állapotokhoz képest. Míg ma a proletárság a városokba özönlik, akkor a parasztság volt forradalmár elemek által megmételyezve. Miután a proletárokat a városokból kiűzték, a vidéken kezdték űzni garázdálkodásaikat. Ama kor társadalmi bajain nem a szegényápolás eszközeivel, hanem csakis a törvényhozás fegyvereivel lehetett segíteni, hogy a javulás tartós, a siker maradandó legyen. A 16. század első évtizedei alatt minden országban élénk mozgalom indult meg az iránt, hogy az újonnan felmerült szükségletek törvényszerű rendeletek által elégíttessenek ki, azonban mind hiába. A városok ragaszkodtak kiváltságaikhoz, s büszkén mutattak erős falaikra. A földesurak körömszakadtig védték jogaikat, ellenben a parasztok nagyon szívesen hallgatták azon szirén-hangokat, melyek általános szabadságot hirdettek. Ok az akkoriban dicsőített „evangéliumi“ szabadság alatt egyúttal minden szolgáltatástól s adótól való szabadulást is értettek s oly féktelenségre ragadtatták magokat, hogy végre is nyílt lázadásban törtek ki. Minél jobban kézzelfoghatóvá lön az akkori társadalmi s gazdasági törvényhozás eredménytelen volta, annál égetőbbé vált a szegén y ügy szervezésének szüksége, hogy határt lehessen szabni a ferde társadalom-politikai viszonyok által teremtett pro- letárságnak. A városok már a 15. század folyamán hozzáfogtak a szegényügynek falaikon belül való önálló szervezéséhez s kiutasították az idegen koldusokat. A 16. század elején a vidéken is elkerülhet- lenül szükségessé vált a koldúlás ellen való erélyes fellépés s a szegényápolásnak szervezése. A törvényhozás a vidéken kezet fogott a hit községgel (plébánia), még pedig oly formán, hogy minden községnek kötelességévé tétetett saját keresetképtelen szegényeinek és betegeinek, nyomorékainak s árváinak gondozása s a keresetképes szegényeknek dologra szorítása. A koldúlás mindenütt a legszigorúbban eltiltatott. A koldúlásra vonatkozó tiltó rendszabályok egész természetesen az egyéni szabadságnak azelőtt hallatlan megszorítására vezettek. A városok magas letelepedési illetékek által nehezítették meg a szabad költözködést ; a falvak-
